Teljesen felborul az időjárás: zápor, zivatar és szélvihar is lehet ma, mutatjuk, hol
Több helyen is kialakulhat zápor és zivatar, itt erős széllokésekre és gyorsan lezúduló csapadékra is számítani kell.
Több helyen is kialakulhat zápor és zivatar, itt erős széllokésekre és gyorsan lezúduló csapadékra is számítani kell.
A helyenként megvastagodó fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható.
A Dél-Alföldön már elérheti a 29 fokot is az átlaghőmérséklet, Bács-Kiskunban és Csongrád-Csanádban legmagasabb, harmadfokú veszélyjelzés van érvényben.
Késő estétől, éjféltől nyugat, északnyugat felől zivatarok alakulhatnak ki, amik várhatóan a délelőtti órákban lecsengenek.
Várhatóan zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Az országba érkezett felhősáv vasárnap kelet felé vonul miközben vékonyodik, szakadozik a felhőzet, emellett a napsütést gomolyfelhők is megzavarják.
A Dunántúl nyugati és északi részein, valamint az Északi-középhegységben maradhat 25 fok alatt a középhőmérséklet.
Erős széllökés, zápor, zivatar is jégeső is lehet ma, főleg a nyugati országrészben.
Mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére ismét naposabb idő várható.
Hétfőn gomolyfelhős, napos idő lesz, elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar.
A Balatonnál és a Velencei-tónál gyakran erősen felhős lesz az ég és többször előfordulhat intenzív zápor, helyenként zivatar is.
A nyugati, délnyugati határ közelében egy-egy helyen lokálisan 50 mm feletti csapadékra is van esély.
A nap folyamán elsősorban a Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok
A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt.
Az előrejelzések szerint az érintett területeken a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 29 Celsius-fokot.
Tegnap tetőzött a hőhullám, ám még közel sem ér véget. Napsütésből sem lesz hiány, de záporok, zivatarok is lesznek.
Zivatarok is érkezhetnek, de döntően a rettenetes hőség marad az uralkodó az országban.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 fok között várható, továbbra is délkeleten lesz a legnagyobb forróság, ott néhol 40 fok sem kizárt.
A következő héten változatos időjárásra számíthatunk, amely a napsütéstől a záporokig és zivatarokig terjed majd.
Kettészakadt az ország: Dunántúl északi, északnyugati felén 30 fok alá csökkent a hőmérséklet, az ország déli, délkeleti felén tombol a kánikula, a déli órákban 36-38 fok volt.