Ultrabalaton 2024: Albániából, Kanadából, Törökországból és Dél-Koreából is érkeznek versenyzők
A versenyt csütörtöktől vasárnapig rendezik meg idén balatonfüredi versenyközponttal.
A versenyt csütörtöktől vasárnapig rendezik meg idén balatonfüredi versenyközponttal.
Ezrek keresik fel továbbra is a világhírű Haiku Lépcsőt Hawaii-on, pedig az hivatalosan több mint harminc éve zárva van.
Egyre gyakoribbak a drasztikus intézkedések, amit a városvezetők hoznak a turisták számának csökkentése érdekében.
Jelentősen megemelkedett a Velencei-tó vízszintje, ami így háromszorosa a két évvel korábbinak.
A legutóbbi februári ellenőrzés sorozat után májusban is várható az ilyen járművek fokozott ellenőrzése.
Egyelőre nem világos, hogy a jármű sofőrje miért vesztette el irányítását járműve felett.
A felnőttjegy ára 500 forinttal emelkedik, de az eddigieknél több kedvezményes árú belépőt lehet igénybe venni.
Az antarktiszi tengerjég rekordtempójú olvadása miatt tavaly sok ezer császárpingvin-fióka pusztult el, ami a kontinens császárpingvin-kolóniáinak ötödét érintette.
Demonstráció miatt pénteken lezárják a Széchenyi István teret, a Lánchidat és a József Attila utcát, valamint szombat délután a Széchenyi István teret.
Magyarországon sokan szeretik összekapcsolni a testmozgást és a közlekedést. Talán ennek is köszönhető, hogy kerékpáros nemzetté váltunk.
Csütörtökön délután negyed háromkor Eger-Rendező állomáson egy fiatal szenvedett áramütést.
Lezárták péntek délelőtt Budapesten az erzsébetvárosi Kazinczy utcát a Wesselényi utca közelében.
Kiszámoltuk, hogy éri meg eljutni a népszerű Dalmácia, Split fővárosába: autóval, vonattal vagy busszal?
Visszatér a jó idő hétvégére, de azért a gomolyfelhős időre és elszórtan egy-egy záporra számíthatunk.
Visszatér a jellemzően napos, száraz, kora nyárias idő április utolsó hétvégéjén; a hőmérséklet csúcsértéke vasárnap már 25 Celsius-fok körül alakul.
A belépődíj összege 5 euró, amelyet a látogatóknak a városba való belépés előtt kell megfizetniük.
Az új irányzat iránti növekvő érdeklődés, igény lehet a válasz a modern élet rohanó tempójára és az alváshiány okozta egészségügyi problémákra.
Egy 72 éves brit turista súlyos sérüléseket szenvedett Romániában, miután egy medve megtámadta.
Egy tapasztalt légiutas-kísérő, Cher osztotta meg TikTokon a repülőutak során átélt legfurcsább élményeit.
A látogatók biztonsága érdekében a helyszínt a teljes körű geológiai és statikai vizsgálatok elvégzéséig és kiértékeléséig ideiglenesen teljes egészében lezárják.