Súlyos kór leselkedik a magyarokra: ez az apró állat terjeszti
Egyre több esetben tapasztalják a permetezés után a Szigetközben, hogy a szúnyogcsípések a korábbinál súlyosabb következményekkel járnak a gyerekek esetében.
Egyre több esetben tapasztalják a permetezés után a Szigetközben, hogy a szúnyogcsípések a korábbinál súlyosabb következményekkel járnak a gyerekek esetében.
Jellemzően 2-6 ezer forintot költenek a magyar szülők egy-egy vásárlás során.
Sok bank már külön a táborozásra kínál hiteleket.
Az EMMI folyamatosan tájékoztató levelekkel segíti, valamint monitorozza a kötelező önkormányzati feladat ellátását.
A szülők többsége már nem csak felügyeletet és szórakozást vár el.
Olvasd el a tápszer utasítását!
Milliárdokat tettek félre a szülők.
Kiderült, mit gondolnak az olvasók.
Nem is tudsz róla, hogy mérgezed a gyereked!
Változhat a szabályozás.
Vádat emeltek egy fertőzött gyermeke kezeltetését elhanyagoló zalai pár ellen.
Mutatjuk, mire kell figyelni játékvásárláskor.
A magyarok 85 százalékának az egyik legfontosabb, hogy jó anyagi feltételekkel indítsa gyermekét az életbe.
A kutatásból az is kitűnik, melyik magyar megyékben a leggyakoribb a gyermekvállalás.
A több nagy értékű ajándék is várja a magyar gyerekeket a fa alatt.
Felnőttként fognak pofára esni az elkényeztetett kölykök - hívták fel a figyelmet a kutatók.
Ha a szülők lemaradnak, fogalmuk sem lesz, milyen veszélyekkel találkozhat gyermekük az online térben.
A szülők sem gondolják, pedig úgy fest, tényleg így van!
A magyarok negyede nem engedheti ezt meg magának.
Jól jön az ingyen segítség.