Máris megáradtak a magyar folyók: ezeken a helyeken van készültség
Nagy eső, nagy vízzel jár.
Nagy eső, nagy vízzel jár.
Az ok: koronavírus.
Senki ne induljon útnak megnézni!
Van itt látnivaló.
Brutálisan sok embert érinthet potenciálisan.
2021-től indul a program.
Le kellett állítani a kísérleteket.
Szuperegészséges.
Helló, október!
Így jön ki a matek.
Még ilyet!
Óriási különbség, Európában a legnagyobb, mutatkozott a nők és férfiak munkaóráinak visszaesésében a második negyed évben Magyarországon. Míg a nőknek 11 (!) százalékkal kevesebb munkaóra jutott 2020 első negyed évéhez képest, addig a férfiaknál a csökkenés mindössze 2 százalékos volt. Ez pedig pénzben is igencsak meglátszik, átlagos bérekkel és munkaidővel számolva a két nem közötti eltérés több mint 20 000 forintos.
Brutálisak a tünetek.
Veszélyes lenne.
Egyik napról a másikra!
Már több mint 50 ezren kérték az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által finanszírozott, országszerte 138 JOGpontban elérhető ingyenes munkaügyi tanácsadást.
Fontos!
Visszavonásig bezárják Szlovákiában hétfőtől a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra - jelentette be Branislav Gröhling szlovák oktatásügyi miniszter vasárnap Pozsonyban az országos válságstáb ülésének szünetében.
Ez vizes lesz!
Azért ez nem semmi pénz.