Új metrókocsik: ez a két cég van versenyben, az ár is nagy kérdés
Új kocsikat kap a 3-as metró.
Új kocsikat kap a 3-as metró.
A vonalat munkanapokon 520-540 ezer utas használja.
Bizonyos járatoknak csupán a kétharmada közlekedik majd.
A Fővárosi Közgyűlés már elindította azt a közbeszerzési eljárást.
A finanszírozási pályázatot a főváros bonyolítja, a kivitelezőit a BKV.
Döntött a Fővárosi Közgyűlés a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról.
2016-ra csupán a legkritikusabb szakaszokat újítják fel.
5 éven keresztül újítják majd fel.
Az InfoRádió értesülése szerint hamarosan elkészül a megvalósíthatósági tanulmánya annak a hosszú ideje tervezett projektnek, amely a 2-es metrót és a gödöllői HÉV-et kötné össze.
Így változik a felújítás alatt az M3-as metró közlekedési rendje júliusban.
Pótlóbuszok helyettesítik a szerelvényeket a kieső szakaszon.
Csak a Vörösmarty tér és az Oktogon között közlekedik a kisföldalatti Budapesten.
Két hétvégén is pótlóbusz jár majd az M3-as metró helyett.
Műszaki hiba miatt leállt a 4-es metró; a teljes vonalon pótlóbuszok járnak.
Mintegy félmillióan próbálták ki a hétvégén a pénteken átadott 4-es metrót.
2014. március 28-án (pénteken) déltől vehetik birtokukba az utasok az M4-es metró vonalát.
Az átadó ünnepséget a Kelenföldi pályaudvar megállónál tartották.
A 4-es metró nem csak a fővárosban élők mindennapos közlekedését könnyíti majd meg.