Lázár János arról beszélt, hogy országosan ingyenessé tennék a 14 éven aluliaknak a tömegközlekedést. Nem tudni, mikortól léphet érvénybe a rendelkezés.
A következő négy vasárnapon üzemkezdéstől reggel 10 óráig pótlóbusz jár a 4-es metró helyett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A BKK tájékoztatása szerint ez idő alatt a forgalmat a megszokottnál sűrűbben induló 49-es villamos is segíti majd, ugyanakkor a metrópótló busz a II. János Pál pápa teret nem érinti. Azt a metrópótlóról a Blaha Lujza téren a 28-as vagy a 37A jelzésű villamosra átszállva lehet megközelíteni, azonban nem kell új jegyet érvényesíteni a kényszerű átszálláskor.
Jelezték: azért hozták az intézkedést, mert teszteket végeznek ahhoz, hogy a metróvonal legkésőbb 2015 végéig megkaphassa a végleges használatbavételi engedélyt. Emlékeztettek arra is, hogy a BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Cristiano Ronaldo, a fair play-király – saját csapata ellen kérte számon a játékvezetőt
- Ismét lehet vonattal menni Szegedről Szabadkára - képek
- Változás jöhet a gyerekek után járó szabadságoknál
- Lázár János ingyenessé tenné a tömegközlekedést a 14 éven aluliaknak
- Kaiser Ferenc: az oroszok terrorbombázással próbálkoznak a sártengerré vált Ukrajnában
- Visszaesés a beruházásoknál
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


