Ez a 20 legolcsóbb és legdrágább utca a IX. kerületben: itt fillérekért vehetsz lakást
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak a Pest közepén, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a IX. kerületben?
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak a Pest közepén, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a IX. kerületben?
Lehetett sejteni, hogy nem egyetlen ilyen ügyről van szó, végül az elsőfokú ítéletben azt tudták bizonyítani, hogy legalább 350 ügyfél szenvedett el több milliárd forint kárt.
Szinte 50 ezer forint alatt ma már nem tehetünk középszintű nyelvvizsgát semmilyen idegen nyelvből,
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak a Pest közepén, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a VIII. kerületben?
A saját költőpénz régóta bevált eszköz arra, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell bánni a pénzzel.
A városi legendáknál mára sokkal nagyobb és ijesztőbb az az arány, amilyen tempóval a magyar lakosság külföldre igyekszik menekíteni a pénzét.
A befektetők eltűntek, az állampapír nagy vetélytársa lett az ingatlannak, miközben a kínálat szépen gyarapodik.
Egyre több évnyi fizetésünkre van szükségünk ahhoz, hogy egy saját otthont tudjunk vásárolni. De vajon mik vidéken és mik Budapesten a kilátások?
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak a bulinegyedben, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a VII. kerületben?
Raktári takarítókat keres a diszkontlánc, pontosan lejet tudni, mekkora fizetéssel: bruttó 414 ezer forintot kínál ebben a pozícióban.
Az komoly ihívások idején is megőrizték pénzügyi stabilitásukat a nem banki intézményi befektetők a tavalyi évben - ezt közölte a jegybank.
2023-ban ezidáig közel 20 milliárd forint került a program keretében a pénzügyi intézmények részére kifizetésre.
A mai naptól 85, elsősorban hűtött tejtermék árát csökkenti jelentősen az Aldi.
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak Pest belvárosában, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat a VI. kerületben?
Kihúzták a Hatoslottó 2023/23. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 24. héten már 720 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
Csökkenő forgalom mellett, de emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt egy hétben.
Ha hajlandóak vagyunk utazni egy kicsit, akkor potom összegért strandolhatunk: 1430 forint a földesi termálstrandra a belépő.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/23. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum.
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak Buda legnagyobb kerületében, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat az III. kerületben?
A Pénzcentrum kiszúrta, hogy egyes balatoni büfé kísérleteznek a különböző ízekkel, amik sokszor egy kisebb vagyonba is kerülhetnek. Ráadásul az ízélmény sem garantált.