Ezért készül a legrosszabb forgatókönyvre a magyar egészségügy: még mindig nagy a bizonytalanság
A tesztelések alacsony száma két komoly következménnyel is jár.
A tesztelések alacsony száma két komoly következménnyel is jár.
Tanúsítványi rendszert dolgoztak ki.
Itt az Europol figyelmeztetése.
Nincs könnyű helyzetben, akinek mostanában jelentkezik valamilyen egészségügyi panasza.
Várják a betegek jelentkezését a szakemberek.
Kórházparancsnokok segítik a munkát.
Több ezer veszélyeztetett korú egészségügyi dolgozó eshetett ki a munkából a járvány miatt. A Pénzcentrum megkereste az ügyben az Eurostatot, és az uniós statisztikai hivatal által küldött adatok szerint a magyar eü-dolgozók csaknem 40 százaléka múlt már el 50 éves. Szűkebb adatai nincsenek a hivatalnak, de a kamarai közlésekből is kitűnik, hogy hirtelen rengeteg 65 év feletti szakember tűnhetett el a kórházakból, rendelőkből.
3 csík jelzi a COVID-19 kórokozót.
Nincs leállás, ha életveszélyről van szó.
Nehéz helyre nőket küldenek, úgy látom - mondta a kormányfő.
Magyarországon pozitív a helyzet.
Pedig kulcsfontosságúak.
Pénzügyi átcsoportosításokra kényszerültek.
A kezdeti hibákra ma is fájó visszagondolni.
Vérből és váladékból is vesznek mintákat.
A fiatalok nem legyőzhetetlenek.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Van, ahol már így zajlik a konzultáció.