Váratlan előrejelzés érkezett: lélektani határ alá eshetett a drágulás Magyarországon?
Van rá esély, hogy júniusra 20 százalék alatt lesz az infláció Magyarországon. Az adatokat pénteken közli a KSH.
Van rá esély, hogy júniusra 20 százalék alatt lesz az infláció Magyarországon. Az adatokat pénteken közli a KSH.
A turisztikai cégek 23%-a várhatóan árat emel a következő 3 hónapban, a szálláshely-szolgáltatásban 19% az emelést tervezők aránya, miközben a vendéglátásban 30%.
Egymillió forintba is kerülhet már egy jogosítvány megszerzése attól függően, milyen képességgel, milyen előzetes tudással iratkozik be egy-egy tanuló a képzésre.
Egy felnőtt napijegy pár ezer forinttól akár több mint 10 ezer forintig is terjedhet.
Minél kisebb távra megyünk, annál nagyobb a drágulás mértéke, de országbérlettel sokat lehet spórolni.
Habár nem ez az idei nyári szezon legmelegebb hétvégéje, azért a fürdők, strandok várhatóan nyitva lesznek.
A drágulásban szerepet játszott a kelet-európai régió erősen függ az orosz gazdaságtól, így az ágazat jobban ki van téve a különféle szankciók visszahatásának.
A bezárástól megmenekültek ugyan a pékségek, de a kenyér árának drágulása miatt a lakosság jelentősen kevesebb pékárut vásárol.
A Pénzcentrum vlogja, a CashTag arra volt kíváncsi, mennyibe kerül egy nap a Balatonnál, ha spórolósra vesszük a figurát, vagy épp ellenkezőleg, nem az árak alapján pihenünk.
A Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége szerint komoly drágulást hozhat a boltokba az új csomagolóanyag-szabályozás.
Nemcsak az alapvető élelmiszerek, mint a tojás, sajt, kenyér ára emelkedett az elmúlt egy évben, de az alapvető fűszerek ára is az egekbe szökött.
Annyi biztos, hogy jócskán megugranak majd az árak – még ha nem is annyira, mintha nem lenne az akció.
Ma tárgyal arról a kormány, hogy meghosszabbítja-e az árstopot, amely jelenleg kilenc élelmiszert érint.
Áremeléssel nyitott a Római Strand: átlagosan 20 százalékot emelkedtek a jegyárak a 2023-as szezonban. De bevezették az olcsóbb, délutáni jegyet is.
Az Eurostat által közölt adatok szerint Európán belül Luxemburgban volt a legalacsonyabb az éves infláció május folyamán, mindössze 2 százalék.
Mivel a lakosság nem költ felújításra, például a szigetelőanyagok ára máris 13 százalékkal mérséklődött, a betonvas pedig 35 százalékkal lett olcsóbb.
Szinte 50 ezer forint alatt ma már nem tehetünk középszintű nyelvvizsgát semmilyen idegen nyelvből,
Több mint 50 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben az ingatlan adásvételek száma és az érdeklődők szintjén is jelentős volt a csökkenés.
A magyarok egyelőre nem vették észre, hogy a pénztárcájuk fellélegzett volna egy bevásárlásnál vagy tankolásnál.
3 forinttal drágul a benzin szerdától, mialatt a gázolajért pedig 5 forinttal kell többet fizetni.