Szomorú napok a Balatonnál: többen vízbefulladtak, sokakat ki kellett menteni a tóból
A hétvégén ketten is életüket vesztették a Balatonban, miközben péntektől vasárnapig huszonegy embert mentettek ki a tóból a vízirendőrök.
A hétvégén ketten is életüket vesztették a Balatonban, miközben péntektől vasárnapig huszonegy embert mentettek ki a tóból a vízirendőrök.
50 büfékocsi leköltözött a Balatonra, és közel 100 érkezik a fesztiválokra: Keszthelyre, Balatonfüredre és Tihanyba. A balatoni food truck show-kra a szervezők 200 ezer vendéget várnak.
A tó déli partján SUP-ot bérelt a turista, aki valószínűleg nem tudott megfelelően úszni, mégsem vett fel mentőmellényt.
15-20 százalékos áremelés volt a balatoni büfékben tavalyhoz képest. Akad olyan hely, ahol 1400 forintba kerül egy lángos, a sör pedig ezer forint.
A bérek a szakértők szerint stagnálnak, előző évhez képest nem ajánlanak magasabb fizetéseket most.
Ha szereted a csendet és a nyugalmat, ezek a helyek neked valók!
Siófokot többen a „Balaton fővárosának” tartják, a déli part rajongói legalábbis egészen biztosan. Nem véletlen, hogy az ide látogatók egyre inkább keresik a gasztronómiai élményeket, azon belül is a minőséget és a különlegesebb ízeket.
Aki kicsit behatóbban ismeri a környéket, az tudja, micsoda kincsekre lehet bukkanni a magyar tenger körül, ha evésről-ivásról van szó.
Most annak jártunk utána, milyen most a halpopuláció összetétele, milyen fajtákat foghatnak ki a horgászok, illetve milyen akciók zajlottak legnagyobb tavunkon, a Balatonon.
Figyelmeztető előrejelzés lépett életbe egész Magyarország területére zivatarok és felhőszakadás miatt, jégeső is lehet.
A nyári főszezonban a balatoni vonatokra is kiterjesztette a MÁV-START a szegedi vonatokon május óta elérhető Okosjegyet.
Az új bolt megnyitása egy hónapot csúszott, Nánásiék pedig minden anyagi tartalékukat beletették a projektbe, sőt, hitelt is felvettek a kisbolt kialakításához.
A járványhelyzet enyhülésével és az igazi, nyári időjárással együtt szó szerint tömegek indultak, indulnak el a Balaton felé.
A HelloVidék most egy péntektől vasárnapig terjedő időszakban tesztelte a gyakran csak magyar tengernek hívott térséget, hogy meg tudjuk mutatni, vajon mire kell készülnie annak, aki ide készül nyaralni.
A várható turistarohamra készülve a balatoni munkaadók aránytalan összegekkel árazták be a vízparti állásokat, a pincérek, séfek körében hallani lehet egymillió körüli havi fizetésekről is.
A Volánbusz nyári menetrendje már szerdától, a vasúti pedig szombattól hatályos. A nyári menetrendet a MÁV-Start és a Volánbusz úgy állította össze, hogy mindenki "happy" legyen.
A Volánbusz nyári menetrendje már szerdától, a vasúti pedig szombattól hatályos. A nyári menetrendet a MÁV-Start és a Volánbusz úgy állította össze, hogy minél több Balaton környéki turista számára kínáljon kedvező utazási ajánlatot.
Idén is kevesebb szabadstrandot használhatunk a Balatonon, mint tavaly: íme, az elérhető, még ingyenes strandok listája a Balaton környékén 2021-ben.
Itt az első tikkasztó hétvége, rengetegen veszik célba valamelyik kedvelt hazai nyaralóhelyet pénteken meló után. Mutatjuk, merre kerüld el a dugót!
A régi alkalmazottak már rég elhelyezkedtek, nem tudják, mit hozhat még a fertőzésveszély ősszel, jövőre.