Rengeteg magyar marad hoppon a babaváróval: megszólaltak a bankok, ez jöhet 2024-ben
2024-ben kicsit jobb éve lehet a bankszektornak, legalábbis a javuló gazdasági mutatók nyomán a pénzintézetek is erre számítanak.
2024-ben kicsit jobb éve lehet a bankszektornak, legalábbis a javuló gazdasági mutatók nyomán a pénzintézetek is erre számítanak.
A babaváró hitelek esetében 2023 legjobb eredményét hozta a november, ráadásul az új szerződések értéke meghaladta a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett hitelek összegét is.
Megjelentek a bankok 2024-es hirdetményei, így már tudhatjuk, milyen feltételekkel kínálják hiteleiket januártól.
Továbbra sem mindegy, hogy a fiatal házasok hol igénylik a kölcsönt, ugyanis a hitelbírálati gyakorlat bankonként eltérő.
Mint ahogy azt sokan, a Pénzcentrum is áttekintette az évét, hogy melyek voltak azok a témák, amelyek a legolvasottabbak voltak, ebből készítettünk egy kis összeállítást.
2023 jelentős változásokat hozott a babaváró hitel és a CSOK különböző konstrukciói számára is.
Sok pár ódzkodik attól, hogy egy családtámogatás vagy kedvező hitel miatt „leszerződjenek” a gyerekvállalásra.
A babaváró hitelek esetében idén először fordult elő, hogy az új szerződések értéke meghaladta a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett hitelek összegét.
Az igazgatási szünet a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok ingatlanügyi hatósági feladatait ellátó földhivatali szervezeti egységeire is vonatkozik.
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
Azoknak a pároknak, akik a jelenlegi feltételekkel szeretnének babaváró hitelt felvenni, legkésőbb december 16-ig be kell nyújtaniuk az igénylésüket – figyelmeztet a Bankmonitor.
A jóváírásért cserébe elvárt feltételek azonban nem mindenhol azonosak.
2023 sajátos ingatlanpiacán fordulhat a trend és akár egy átlagos decemberrel is az erősebb hónapok közé tartozhat idén az év legvége.
A legtöbb hazai bank jóváírást biztosít a náluk Babaváró hitelt igénylő pároknak, így a Bankmonitor megvizsgálta, mely pénzintézeteknél mekkora összegre számíthatnak az ügyfelek.
Ungár Péter, az LMP politikusa kérdezett rá a kormánynál arra, hogy hány olyan család van az országban, akik ingatlan értékesítés miatt kénytelenek voltak visszafizetni az otthonteremtési támogatást.
Nem érdemes a dolgot félvállról venni, a tét több millió forint lehet a szakértők szerint.
Jövő év január elsejétől változnak a Babaváró támogatás feltételei: jelentősen szűkülhet az igénylők köre.
Jövő év január elsejétől változnak a Babaváró támogatás feltételei, ami azt is jelenti, hogy szűkül az igénylők köre: a jelenlegi feltételek mellett már csak egy hónapig igényelhető.
Bár Csák János miniszter már az október 25-i Kormányinfón ismertette a januártól elérhetővé váló CSOK Plusz legfontosabb jellemzőit, néhány kérdés csak később lett tisztázva.
Már decembertől emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum.