A rutin és a biztonság együttműködése az autósokért!

Pénzcentrum
2008. szeptember 22. 13:08

A Generali Biztosító és a Magyar Autóklub vezetői közös sajtótájékoztató keretében mutatták be stratégiai együttműködésük célját és tartalmát. Az Autóklub immár 108 éve áll a hazai autósok szolgálatában, a Generali pedig hagyományosan előnyben részesíti a hosszú távú programokat és a két intézmény egy határozatlan idejű szerződés keretében a kooperáció mellett döntött.

A tájékoztatót Dr. Kovács Zoltán az Autóklub főtitkára kezdte meg, aki bemutatta hazánk egyik legrégebben működő civil szervezetének a történetét. Az Autóklub históriája egészen 1900-ig nyúlik vissza és a szervezet stabilitását jellemzi, hogy 108 év alatt összesen eddig összesen 8 elnök állt az élén.

Mérföldkőnek tekinthető a második világháború utáni újjászerveződés és a "Sárga angyal" szolgálat beindítása a hatvanas években. Később magazint, rádiót és saját üzemanyagtöltő állomás hálózatot is kialakítottak, valamint közreműködtek a száguldó cirkusz hazai futamainak megvalósításában.

A szervezet jelenleg mintegy 110 ezer taggal rendelkezik, a tagok közel harmada már több mint harminc éve rendelkezik tagsággal és mintegy 30 ezerre tehető a nyugdíjas klubtagok száma. A műszaki állomásokon, az assistance szolgáltatáson és az érdekvédelmi fórumokon keresztül további 500 ezer klienssel rendelkezik az Autóklub.

Dr. Pálvölgyi Mátyás, a Generali vezérigazgatója megerősítette a főtitkár szavait és örömmel hallgatta végig a történelmi áttekintést. A biztosító hosszú távú céljai között szerepel az Autóklub ügyfeleinek kiszolgálása és kedvezményes termékek kidolgozásával az autóbiztosításon túl más termékekkel is a tagok rendelkezésére kívánnak állni.

A bázisról mindenképpen megállapíthat, hogy kockázattudatos autósokból áll, akik nem véletlenül tömörültek egy civil szervezetbe. Ezek az autósok a közös érdekek mellett a vezetés kockázatait is ismerik, ezért a biztosító a július elsején aláírt keretszerződés szerint különböző kedvezményekkel honorálja az autósok bizalmát.

A casco biztosításból 5 % induló kedvezményt adnak, amit további 20 %-kal toldanak meg, ha az autó már több mint egy éve van a szerződő tulajdonában. Aki a kötelező mellé köti a cascót, az 10 % kedvezményt kap a felelősségbiztosításból, emellett ingyenes baleset és jogvédelmi biztosításban is részesül.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A két intézmény támogatja a tagok vezetéstechnikai képzését és a gyermekek közlekedésbiztonsági oktatását. A szakértők szerint a vezetéstechnikai pályán tapasztaltak megdöbbentik az autósokat és nem árt bizonyos időközönként felfrissíteni a tanultakat.

 

Rendezvény
2008. október 7-én kerül sor a Portfolio.hu második Biztosítási Konferenciára, ahol a
transzparencia, a szabályozás és az ügyfélszerzés mellett a termékfejlesztés, valamint a vállalati biztosítások kerülnek előtérbe.

A konferenciáról további információkat találhat erre a linkre kattintva.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. június 21. 14:41
Eddig az önsegélyező pénztárakban (vagy egészség és önsegélyező pénztárakban) volt egy 180 napos vár...
Holdblog  |  2025. június 21. 09:14
Fight or flight - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk t...
MEDIA1  |  2025. június 20. 21:12
Újabb fordulatot vett Marczingós László ügyvéd és a Rádió 1 Balázsék című műsorának ügye. A devizahi...
Összkép  |  2025. június 20. 12:07
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19