Szerda-csütörtök környékén érkezhet nagyobb területet érintő eső Magyarországra.
A Brent olaj ára lényegében nem változott a múlt héten, és a forint árfolyama sem változott érdemben a dollárhoz képest, így pedig a hazai üzemanyagárakban sem várható nagy változás. Persze, leszámítva azt, hogy a jövedéki adó hétfőtől érvényes emelése miatt literenként 21 forinttal drágult a benzin és a gázolaj.
Hétfő éjféltől a jövedéki adó emelésének második lépcsőfoka miatt 21 forinttal emelkedett a benzin és a gázolaj literára Magyarországon. A holtankoljak.hu friss árváltozás-előrejelzése szerint ezen felül a héten jelentősebb drágulásra, áresésre nem kell számítani a kutakon.
Komoly kilengéseket tapasztalhattunk a Brent típusú olaj árának alakulásában a héten, hiszen járt 80 dollár közelében is, de lecsökkent egészen 76 dollárig. De a hét eleji és a mostani állapotot figyelembe véve a változás mértéke elenyésző, ugyanis az aktuális ár 78 dollár. A forint árfolyama is kiegyensúlyozottnak tűnik a dollárral szemben, komoly változások nélkül 346 forinton zárt a hét végén az árfolyam
- írták az eheti prognózisban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







