Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
Ilyen luxusautókat vesznek a kőgazdag magyarok: hihetetlen, melyik márka tarol Pesten, Borsodban
Tavaly 43 százalékkal drágultak a használtautók, de ennek ellenére is jelentős mértékben növekedett 2022 első negyedévében a szürkeimportban az országba érkező járművek száma. A vezess.hu megnézte, hogy földrajzilag az ország mely területén lakók vásárolták a legtöbben a legnépszerűbb modelleket.
Elon Musk használtan is elképesztően drága elektromos autója, a Tesla az elmúlt pár évben lett igen népszerű hazánkban, igaz ez esetben még mindig egy alapvetően alacsony darabszámról beszélhetünk: január eleje és március vége között mindössze 137 használt példányra került magyar rendszám. Az viszont már egyáltalán nem meglepő, hogy a Teslák 32 százaléka Budapestre, 28 százaléka Pest megyébe került, míg a maradék 40 százalékon osztozik a többi 18 megye. Ez pedig azt jelenti, hogy a fővárosban három hónap alatt 44 darab állt forgalomba, míg a nagy keleti megyékben mindössze 1-1 darab.
Ezzel szemben mindössze 19 olasz sportkocsira (Maseratira, Ferrarira vagy Lamborghinire) került magyar rendszám az idén, amiből 10 darab volt Masarati: 4 Budapestre, 3 Pest megyébe, 2 Veszprém megyébe és 1 Fejér megyébe került. Ferrariból kevesebb került hazánkba. Egy-egy darab jutott Bács-Kiskunba, Budapestre, Csongrádba, Pest és Veszprém megyébe, míg Lamborghiniből mindössze 4 darab. Érdekes ellenpélda, hogy Ladából is hasonló mennyiségre került rendszám, hiszen az első negyedévben 20 darab került a forgalomba, ami egységesen oszlik el a megyék és a főváros között.
A magyarok kedvence, a 3-as BMW okozott nagy meglepetéseket a területi eloszlást nézve, hiszen a 342 darab sima (tehát nem kabrió, nem M3 stb.) BMW-ből mindössze 44 darab állt forgalomba Budapesten. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a lakosság eloszlását nézzük a 3-as BMW alul reprezentált a fővárosban, hiszen 1,7 millió lakosra jutott 44 darab autó, míg a három keleti megye esetében ugyanennyi emberre már 58 példány.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







