Close up of a charging electric car. Copy space

Itt a matek, ezzel kevesen számoltak: tényleg olcsóbb autómegosztózni, mint sajátot fenntartani?

2022. április 11. 19:02

Tévhit, hogy a közösségi autózás drágább lenne, mint a saját autó fenntartása, hiszen 7500 kilométeres éves használat alatt sokak számára a carsharing a saját autóval szemben olcsóbb alternatívát nyújthat – derült ki a közösségi autószolgáltató számításaiból.

A GreenGo kizárólag elektromos autókból álló flottáját üzemeltető autómegosztója alapos elemzésnek vetette alá a saját tulajdonú, illetve a közösségi autó költségeit, valós élethelyzeteket modellezve. Két városi kisautót – egy 14 éves, önerőből vásárolt, illetve egy 4 éves, 50 százalékban hitelre beszerzett gépkocsit – hasonlítottak össze az elektromos közösségi autókkal, különböző használati szokások és az évente megtett kilométerek alapján.

Szeretnénk megmutatni az autósoknak, hogy a carsharing versenyképes alternatívát jelent a saját autóval szemben. A saját tulajdonú autó ugyanis az idő 96-98 százalékában csupán áll, miközben komoly kiadásokat termel: sokan azonban a költségek számításakor csak a benzinárral számolnak és nem nézik a teljes képet, amelybe a jármű fenntartásához szükséges további kiadások is beletartoznak

– mondta Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója.Ezért összegyűjtötték az összes beszerzéssel, fenntartással és a finanszírozással kapcsolatos költséget, így például az adókat, a biztosításokat, a műszaki vizsgák, a szervízek és kerékcserék díjait, ezen felül számoltak még például a parkolási díjakkal, a mosással, az autópályamatricákkal, és természetesen a benzinköltséggel is. A közösségi autózás esetében könnyebb a helyzet, náluk perc alapon kell fizetni a használatért és ezen felül nincsenek további költségek.

Markáns lehet a különbség: havonta akár 30-50 ezer forint takarítható meg

Az egyik számításban évi 6800 km-es autózással kalkulált, ez nagyjából annyit tesz, mintha valaki minden nap autóval járna dolgozni és hétvégente kisebb kiruccanásokra, bevásárlásra használja járművét. Ebben az esetben a 14 éves autóval a havi költség 97 000 forint, míg a 4 éves autók tulajdonosai 116 000 forintot költenek el. Ezzel szemben a cég havidíjas előfizetéssel egy hónapra csak 82 000 forint a költség, tehát már napi szintű használat mellett is érdemes lehet közösségi autóra váltani.

Az igazán markáns különbség azonban akkor mutatkozik meg, ha valaki nem napi szinten használ autót, hétköznaponként például csak 2-3 alkalommal vezet, hétvégén pedig ugyanúgy rövidebb utakra használja gépjárművét. Évi 3900 kilométeres távval számolva ugyanis a 14 éves saját jármű havi költsége 59 000 forint, a 4 évesé 78 000 forint, míg a GreenGo havidíjas csomagját használva mindössze 30 000 forintot fizetnek a felhasználók. Vagyis havonta 30-50 ezer forint takarítható meg, ami éves szinten jelentős összeg.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A számításokból azt látjuk, hogy a saját tulajdonú autó fenntartása nagyjából 7500 kilométeres éves használat felett lehet kifizetődőbb a budapestiek számára, de ez persze számos tényezőtől függ – mint például az autó kora, mérete, a közlekedési szokások vagy a lakóhely. A közösségi autózás azonban nem csak pénztárcánknak kedvezhet, hanem a környezetünk védelme érdekében is célszerűbb, hiszen a tisztán elektromos autókkal és a saját autóbirtoklás visszaszorulásával a károsanyag-kibocsátás is csökken

– tette hozzá Ádám Boglárka.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem