A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak.
A Brexit a nemzetközi gépjármű kárrendezés terén is érezteti hatásait. A MABISZ azt tanácsolja, hogy különösen az átmeneti időszakot követően minden, Nagy-Britanniába induló gépjármű csak érvényes zöldkártyával keljen útra. A magyar autósoknak egyébként ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük.
Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból a nemzetközi gépjármű kárrendezési rendszerek működését is érinteni fogja: a Zöldkártya Rendszerrel és a gépjármű-biztosítási irányelvvel (MID) kapcsolatos következményeket évek óta folyamatosan elemezte az illetékes nemzetközi szervezet, a Council of Bureaux (CoB) erre a célra létrehozott munkacsoportja, és igyekezett olyan eljárásokat kidolgozni, melyek a Brexit esetleges kedvezőtlen hatásait csökkentik. A CoB megítélése szerint a Brexit a brit gépjárművek által Magyarországon okozott károk kárrendezési folyamataira csak korlátozott hatást gyakorol majd.
A Brexit átmeneti időszakát (a 2020. február 1. és 2020. december 31. közötti időszakot) követően azonban a gépjármű-biztosítási irányelv károsultvédelmi rendszere várhatóan nem lesz alkalmazható Nagy-Britannia vonatkozásában, így pl. egy Nagy-Britanniában balesetet szenvedett magyar állampolgár elveszíti azt az irányelvből következő jogát, hogy kárát Magyarországon, anyanyelvén érvényesítse a brit biztosító magyarországi kárrendezési megbízottjánál. Jelenleg még nem világos, hogy mely országok vonatkozásában lesznek hatályban olyan megállapodások, melyek az irányelvhez hasonló védelmet biztosítanak a Brexit után bekövetkezett balesetek áldozatainak, ezen a CoB és brit partnerei folyamatosan dolgoznak.
Mivel az átmeneti időszakban az uniós jog továbbra is él a Nagy-Britanniával fennálló kapcsolatokban, a munkacsoport ezért azt valószínűsíti, hogy az irányelv előírásaival összhangban az év végéig a Nagy-Britanniából az unióba, valamint az unióból Nagy-Britanniába belépő járművek tekintetében a hatóságok nem fogják külön ellenőrizni a biztosítási fedezet fennállását.
Ettől függetlenül a Zöldkártya Rendszer hazai szervezete, a MABISZ által működtetett Nemzeti Iroda továbbra is határozottan azt javasolja, hogy minden, Nagy-Britanniába induló jármű érvényes zöldkártyával induljon útnak.
A zöldkártya rendszer lényege, hogy az abban résztvevő országok ezzel igazolják a gépjármú felelősségbiztosítási garanciájának fennállását. A rendszerben résztvevő egyes országok (köztük az összes uniós tagállam) külön megállapodás alapján a fedezet igazolásául elfogadják a gépjármű forgalmi rendszámtábláját, így a zöldkártya nem szükséges a határátlépéshez. A magyar autósoknak ma a szomszédos országok közül például csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük, a többi szomszédos ország részese a már előbb említett rendszámegyezménynek. Vannak azonban olyan országok, ahol a MABISZ annak ellenére javasolja, hogy vigyünk zöldkártyát, hogy azok a rendszámegyezmény részesei. Ezen országok köréről a MABISZ a honlapján rendszeresen tájékoztatást ad.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A zöldkártyákkal kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy a hagyományos, papír alapú igazolások néhány éve bevezetett elektronikus terjesztésének lehetőségével több biztosító is él, több tízezer zöldkártya jutott el ily módon az ügyfelekhez problémamentesen. A zöldkártyák használatának további egyszerűsítése érdekében a CoB engedélyezte, hogy a nemzeti zöldkártya irodák a zöldkártyákat 2020. július 1-jétől szabad döntésük szerint fekete-fehér alapon bocsássák ki, valamint azokat az ügyfelek részére elektronikus úton továbbítsák.
A MABISZ álláspontja szerint az új zöldkártya-kibocsátási gyakorlat bevezetése a magyar piac számára egyértelműen ajánlott. Több szempontból, de elsősorban a növekvő ügyféligény miatt is előnyös lenne, ha a magyar biztosítók az új gyakorlatot egységesen és a lehető legkorábbi időpontban (2020. július 1-jével) vezethetnék be.
Tekintettel arra, hogy új zöldkártya-kibocsátási gyakorlat bevezetéséhez egyéb feltételeknek is teljesülnie kell, pl. jogszabály módosítás is szükséges, a bevezetésről hivatalos döntés még nem születhetett.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







