Sokat emelkedett az eladók bére, de még mindig nem eleget

2017. május 14. 14:03

Kíméletlen év lesz 2017 a boltok bérgazdálkodásában: már 600 milliárd forintnál is több lehet a bérköltség, ami közel 50 milliárddal több az előző évinél. Az eladók bérköltsége öt év alatt a másfélszeresére nőtt.

2013 volt az elmúlt évtized első olyan esztendeje, amikor nőtt a bolti kiskereskedelem (előtte 2007-től 2012-ig nem tudott bővülni). Ezt követően szépen gyarapodott a boltok bevétele, az átlagot tekintve mindenképpen, hiszen a növekedés üteme négy év alatt - 2013-2016 között - együttesen számolva megközelítette a 20 százalékot. De hát nem csak a forgalom nőtt, hanem a munkaerőhiány is, ami az egész nemzetgazdaságban alaposan felpumpálta a béreket, természetesen a bolti kiskereskedelemben is. Így nem véletlen, hogy a bérre fordított költségek - a bértömeg - 2013-2016 között negyedével emelkedtek, amit természetesen a szerencsére azért növekvő bevételekből kellett a kereskedőknek kifizetniük -írja közelményében a blokkk.com.

2017 kíméletlen év lesz a bérgazdálkodásban

A munkaerőhiány nyomása valamelyest enyhült 2017 elejére a legkülönbözőbb jelzések szerint, de még egyáltalán nem szűnt meg, így 2017-ben nem csak a minimálbér emelése, hanem a munkaerő vadászat miatt is tovább kellett emelni a béreket. A Központi Statisztikai Hivatal év eleji adataiból előrevetítve az látszik, hogy a boltokban ez további jelentős terhet jelent majd.

2016-ban közel 450 milliárd forintot költöttek bérekre a kereskedők (járulékokkal együtt ez már 560 milliárd forint felett járt). A januári-februári béradatok alapján már egyértelmű, hogy erre alaposan rá kellett tenni még 2017-ben. Pusztán a február havi adatok között is jókora a különbség, hiszen 2017 második havában a boltok bérköltsége 42 milliárd forint volt, egy évvel korábban viszont még csak 35 milliárd forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

2017-ben a bolti kiskereskedelem bérköltsége a legóvatosabb becslés mellett is legalább 500 milliárd forint lehet, ami közel 50 milliárddal több, mint egy évvel korábban. 2013-hoz mérve 40 százalékos a bértömeg emelkedése. A 2017-től beléptetett 5 százalékos vállalkozói járulékcsökkentés 25 milliárd forintot hagyott a kereskedők zsebében, de a bérköltség emelkedésének a számlája ennek a kétszerese volt:

Jelentősen emelkedett az eladók bére

A pénztárak előtt türelmesen, vagy türelmetlenül sorban álló vásárlók számára sovány vigasz, hogy nincs elegendő munkaerő, eladó, pénztáros, árufeltöltő a boltban. A bérük azért szépen emelkedett az elmúlt években, főleg az elmúlt két esztendőben, de hát úgy tűnik, ez még mindig kevés, hiszen a Lajtán túl ennek a háromszorosát is meg lehet keresni. De hát a munkaerő piac is kíméletlen, hiszen a legnagyobb emelést a bértömeget tekintve éppen 2017-ben kellett kiszenvedniük a boltosoknak, amiben a kötelező minimálbér is azért szerepet játszott, a munkaerőhiány mellett.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem