Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 13. adásában hullámvasútra ültették a befektetőket: szó szerint és képletesen is.
Balogh Petya, a Cápák között egyik befektetője, üzletember a munkamániájáról beszélt a Három igazság új adásában, és arról, ez hogy hatott ki a magánéletére. A milliomos vállalkozó szerint nem létezik a munka és magánélet közötti egyensúly.
"Én egész életemben munkamániás voltam" - mondta el Balogh Péter, aki a Három igazság legújabb epizódjának vendége volt. A milliomos vállalkozó arról is beszélt az adásban, milyen válságba sodorta a cégeladás az életét, hogyan ment rá a házassága a munkamániára és hogy visszatekintve mit gondol a munka és magánélet egyensúlyáról. "Nem gondolom azt, hogy tudtam minta férj lenni vagy mintaapa lenni" - vallotta be.
"Szerintem együtt jár a maga a cégeladás önmagában egy hihetetlen személyes válsággal. Mert oké, hogy van pénzem, de nincs semmi másom" - mondta el a műsorban Balogh Petya szoftverfejlesztő, üzletember, a Cápák között című műsorból ismert "cápa". A befektető elsimerte, hogy fontos a pénz, ms megvan a helye az életében, de mégis megviselte a cég eladása. "Én egyszerűen szerettem dolgozni, mai napig nagyon szeretek dolgozni, szeretek értéket teremteni, hasznosnak lenni, olyasmit csinálni, amire büszke lehetek. És aztán az ember amikor eladja, akkor akkor eladja az összes álmát vele" - hangzott el a műsorban. A befektetőnek újra ki kellett találnia, hogy "ki vagyok én, miért kelek fel reggel?", elmondása szerint nehéz időszak volt.
A tönkrement házassága kapcsán Balogh Petya azt mondta, hogy ezt Jack Welch, a General Electric vezérigazgatója fogalmazta meg: nincs olyan, hogy work-life balansz. Valójában döntések vannak, és ezeknek a következményei.
Balogh Petya arról is beszélt, mit gondol a mesterséges intelligenciáról. "Szerintem mindenben, ahol az agyunkat használva szellemi terméket állítunk elő, mindenben már most kezd jobb lenni és hamarosan sokkal jobb lesz nálunk" - mondta el a befektető, aki nem különösebben aggódik emiatt. Azt fejtegette, hogy amíg korábban nem tudott bárki olyan képeket, szövegeket, zenéket olyan minőségben előállítani, mint most a mesterséges intelligencia segítségével képes, ez válik általánossá. Viszont "van egy kifejezésünk a társadalomban arra a minőségi szintre, amit mindenki tud. Ezt hívjuk gagyinak", mutatott rá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hogyha mindenki ugyanolyat tud, akkor az nem lesz érték. Mert az lesz az új gagyi. A közel jövőnek a gagyi szintje sokkal magasabban van mint a mai felső polcos minőség, de az ugyanúgy gagyi lesz, ha mindenki ugyanazt tudja szállítani
- mondta az ütletember.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak