Aki teheti, most váltson pénzt a nyaralására – javasolják szakértők. 3 havi csúcsára erősödött a forint a héten.
Az elmúlt napokban bemutattuk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024 márciusára vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyekből kiderült, hogy a lakossági jelzáloghitelezés igen jelentős mértékben, mintegy 15 százalékkal tudott bővülni februárhoz viszonyítva, miközben a személyi kölcsönök piaca is több mint 5 százalékot nőtt az előző hónaphoz képest. Ugyanakkor a felsoroltakkal ellentétben a babaváró hitelek esetében némi visszaesést hozott a március – a korábbi 21,43 milliárd forinttal szemben a tavasz első hónapjában csupán 19,87 milliárd forint került kihelyezésre az államilag támogatott konstrukció keretein belül. Persze minden csak viszonyítás kérdése – a tavaly márciusi számokhoz képest továbbra is bővülésről beszélhetünk (+8,4%).
2024 márciusában 19,87 milliárd forint volt az újonnan kötött babaváró hitelek szerződéses összege, ami 7,3 százalékkal maradt el az idén februári 21,43 milliárd forinttól. Ugyanakkor az arányaiban jelentősnek mondható visszaesés ellenére továbbra is elmondható, hogy a tavalyi számokhoz képest idén még mindig jól teljesít a konstrukció – a tavaly márciusban kihelyezett 18,33 milliárd forintnál még mindig 8,4 százalékkal magasabb a mostani eredmény.
Egyelőre tehát alaptalannak tűnnek azok a korábbi várakozások, melyek alapján a 2024. január 1-től életbe lépő szigorítások miatt vissza kellett volna esnie a konstrukció iránti keresletnek.
A képet árnyalja azonban, hogy például az Erste Bank tegnapi, a bank első negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatóján Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy bár a konstrukcióból a tavalyinál 39 százalékkal nagyobb összeget folyósított a bank az idei első negyedévben, ám ez leginkább a 2023 év végén, a szabályok változása előtt az utolsó pillanatban beadott igénylések ez évre áthúzódó kihelyezésének a hatása.
Csökkenő hitelköltség-mutató
Márciusban 9,41 százalékra olvadt a babaváró hitelek átlagos hitelköltség-mutatója, ami 0,73 százalékpontos csökkenést jelent az előző hónaphoz képest. Ez az érték utoljára 2022 májusában volt még ennél is alacsonyabb, amikor is 8,99 százalékon állt ez a mutató. A csúcsot egyébként tavaly januárban érte el, amikor is 16,22 százalékos volt a szóban forgó konstrukció átlagos hiteldíja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Bajban az első babavárósok?
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára egy múlt heti interjúban arról beszélt, hogy a Magyar Államkincstár legfrissebb összevetése szerint a 2019-ben igényelt babaváró hitelek kevesebb mint negyedénél nem igazolták még az igénylők az első gyerek megszületését. Mindez azért érdekes, mert a 2019. július 1-től igényelhető konstrukció a folyósítást követő első 5 évben kamatmentes, azonban ha ezen idő alatt nem születik gyerek, akkor az adósok elveszítik a kamattámogatást – ami a kamat és a törlesztőrészlet növekedésével jár -, továbbá az addig igénybe vett kamattámogatást is egy összegben, 120 napon belül rendezniük kell az állam felé.
A jegybanki adatok alapján 2019 második felében 48 972 babaváró hitelszerződés született, aminek ha csak a 20 százalékával számolunk, akkor is közel 9 800 szerződés lehet bajban. Nekik már csak néhány hónapjuk van az első gyerek megszületésére, illetve a megszületés tényének igazolására.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Azonnali döntések sora született meg az iráni tragédia után
- Tippeljen, hány politikus ötéves karrierje kezdődik meg a választás után!
- Irán 5 napig gyászol - van már ideiglenes államfő is
- Érkeznek a részvétnyilvánítások az iráni elnöknek
- Verőcei hajókatasztrófa - Őrizetben a nagyobbik hajó kapitánya
- Újra adhat el benzint Oroszország