A Nébih idegen anyag szennyezettség miatt több gyártási tételt is visszahívott a Tassi Jódozott Erdélyi Vákuum Só 1 kilós kiszereléséből.
A GfK Hungária több mint 2.700 háztartásban végzett online kutatást a COVID-19 vírus hatásáról. A kutatás legfontosabb megállapítása alapján elmondható, hogy a vásárlók próbálták elkerülni a zsúfoltságot, az emberekkel való érintkezést és jóval ritkábban jártak vásárolni, viszont 1-1 alkalommal sokkal nagyobb értékben és többet vásároltak - az átlagos kosárméret közel harmadával nőtt - nyilatkozta Turcsán Tünde, a GfK Háztartás Panel FMCG Üzletág Igazgatója.
A kutatás eredményeként kiderült, hogy a koronavírus járvány megjelenésével a magyar lakosság döntő többsége elkezdett aggódni, ez jelentős viselkedésbeli változásokat hozott ki az emberekből. A járvány miatt tett lépések közül a védekezéssel, a korrekt higiénikus magatartással kapcsolatosak a legjellemzőbbek, amit a mobilitás szándékos visszafogása követ. A koronavírustól való félelem az életkorral egyenes arányban nő, viszont a férfiak és a magas jövedelműek kevésbé aggódnak.
A járvány gazdasági következményeitől való félelmek egyetemesek, bár magasabbak az aktív korosztályok esetében. Az egészséggel és az otthon felhalmozott készletekkel kapcsolatos aggodalmak olyan tényezők, amelyek megosztják a magyar lakosságot.
A válaszadók egyharmada már most érzi a járvány negatív gazdasági hatásait, a fele pedig tart attól, hogy számára is lesznek negatív hatásai.
Az otthoni elfoglaltságok közül a hagyományos (nem online) tevékenységek a legnépszerűbbek, ezeket a minőségi időtöltés és az online szórakozás követi.
Az online tájékozódási források közül mostanában az internetes híroldalakat, keresőket és a közösségi médiát használják gyakrabban, a hagyományos tájékozódási források közül pedig a televízió szerepe értékelődött fel.
Arra kérdésről, hogy: Mi az, ami leginkább hiányzik? - a magyar válaszadók visszajelzései alapján elmondható, hogy a társas - szociális elfoglaltságok (társas összejövetelek, utazás, kirándulás) hiányoznak leginkább, de a válaszadók egyharmada a boltokban történő vásárlást is megemlítette.
Saját bevallásuk szerint a magyar háztartások majdnem fele számára a járvány lecsengése után fel fognak értékelődni az élet apró örömei, a családdal és a barátokkal eltöltött idő, és terveik szerint kevesebbet költenek majd a nem feltétlenül szükséges dolgokra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bevezetett korlátozó intézkedések miatt a vásárlók kénytelenek voltak változtatni vásárlási szokásaikon. Az ijedtség szakaszában elindult a készletek felhalmozása, és igaz ugyan, hogy a fertőtlenítőszer volt a legkeresettebb termék, mégis csupán a lakosság egyharmada számára volt kiemelkedően fontos.
A magyar háztartások döntő többsége vásárlásait a korábban leginkább látogatott élelmiszer boltokban bonyolítja most is, de a lakosság 16 százaléka boltot váltott. A jelenleg más boltba járók döntését befolyásoló tényezők között a jelenlegi fizikai közelség vagy a korábbi bolt zsúfoltsága áll.
Összesen a válaszadók bő egynegyede rendelt online boltokból . Az élelmiszer jellegű termékeket rendelték a legtöbben online, de a drogériai forgalom is jelentős volt, legtöbb esetben házhoz szállítással.
A lakosság egynegyede rendelt mostanában meleg ételt vagy készételt házhozszállítással. A járvány előtti állapothoz képest megnőtt a saját készítésű meleg ételek, és a házhoz rendelések aránya.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







