14 °C Budapest
Keszthely, 2021. október 3.Az Euronics nemzetközi beszerzési társulás egyik magyarországi áruháza - amelyhez az egykori veszprémi székhelyû Vöröskõ Kft 2001-ben csatlakozott - a 2010-ben létesült Alphapark Keszthely bevásárlóközpont területén.MTVA/Bizományosi: Váli Miklós ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Erről kár lenne lemaradni: nem akármilyen akciókkal találkozhatunk az Euronics-nél

2024. augusztus 29. 15:32

Online, akár okostelefonról is igényelhetnek áruhitelt júniustól a vásárlók az Euronicsnél. Az áruházlánc szerint nőtt az áruhitelek átlagértéke, ez pedig azzal magyarázható, hogy tudatosabbak lettek a fogyasztók, hajlandóak több pénzt áldozni olyan műszaki termékekre, amelyek energiahatékonyabbak, azaz kevesebbet fogyasztanak, mint a sokszor olcsóbban elérhető társaik.  

Az online vásárlást teszi még könnyebbé és kényelmesebbé az Euronics: az aznapi házhozszállítással vagy akár az aznapi áruházi átvétellel történő rendelés fejlesztése mellett most az eddig csak az áruházakban elérhető áruhitel igénylését terjesztették ki a webáruházra.

A folyamat egyszerű és gyors: otthonról, akár okostelefonról igényelhetnek az érintettek online áruhitelt. A webáruházban megrendelt hitelkonstrukció után az ügyfelet átirányítják a hitelintézmény felületére, ahol a hitelbírálat történik. A hitelbírálat és a szerződéskötés akár aznap megtörténhet, a folyamat lezárásáig pedig a megrendelt termékek lefoglalva maradnak. Az online igénylés elindítása után akár fél órán belül megtörténhet a folyósítás.

„Az online áruhitel 2 millió forinting bármilyen termékre, illetve a termékekhez tartozó szolgáltatásokra (termékbiztosítás, extra garancia, házhozszállítás díja, átvételi pont díja) is igényelhető. A kampányidőszakokban pedig megjelölt termékekre akár 0 százalék THM-es hitelkonstrukciók is elérhetők lesznek” – mondta Monostori Csaba, az áruházlánc e-commerce managere.

Tudatosabbak a vásárlók, segítség váratlan helyzetekre

Az online áruhitel bevezetését követő időszakban az áruhitelek átlagos értéke 215 000 forint volt az áruházláncnál, így a tavalyi évhez hasonlóan kétszámjegyű maradt a növekedés mértéke. A futáros megrendelések 12 százaléka esetén, összességében pedig a webshopon közel 200 millió forint értékben igényeltek áruhitelt a vásárlók. A vásárlók tudatosabbak lettek, ez azt jelenti, hogy hajlandóak többet költeni az energiahatékonyabb, többet kínáló termékekre. A fogyasztók egyébként elsősorban háztartási kis- és nagygépek, televíziók, valamint IT termékek esetében vették igénybe az áruhitel lehetőségét.

Monostori Csaba hozzátette, kiemelten fontos, hogy csak azoknak érdemes felvenni áruhitelt, akiknek valóban szükségük van rá, és a választott futamidő alatt biztosan belefér a büdzsébe a havi teher. A szakember szerint például ilyen lehet, amikor valamilyen nem várt kiadás jelentkezik, elromlik a hűtőszekrény vagy a mosógép. Az iskolakezdés is plusz költségekkel járhat, de az áruházlánc augusztusi akciókkal készül, így igyekszik mérsékelni a családok kiadásait.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az áruházlánc az OTP Bank és a Magyar Cetelem Bank megbízásából végez online áruhitelezésre vonatkozó többes ügynöki tevékenységet. Önerővel rendelkező hitelkonstrukciókat nem értékesítenek, a konstrukciók pedig kizárólag házhozszállítással, vagy csomagpont-, csomagautomata-szolgáltatásokkal lehet igényelni.

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Váli Miklós

 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 10:34