Újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a Spar a kiskereskedelmi különadó miatt, álláspontja szerint a szabályozás hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú láncokat.
A tavaly február óta érvényben lévő élelmiszerárstop komoly veszteséget jelenthet a hazai kiskereskedőknek, ezért most a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség arra kérte a kormányt, vezessék ki az intézkedést – számolt be az ATV.
Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára arról beszélt a csatornának, nagyon komoly kezdeményező tárgyalásokat szeretnének kezdeményezni a kormánnyal a témában, mert nem tartható már április 30-ig sem az árstopok okozta veszteség. Szerinte az árstopok nem érték el céljukat, ugyanis nem fékezték meg az inflációt, így a lehető legrövidebb időn belül meg kéne szüntetni ezeket.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója azt mondta, a kereskedőknek nagy terhet jelent az ársapka, ugyanis a beszerzési és a fogyasztói ár közötti különbözetet nekik kell megfizetniük. Ráadásul a rögzített árú termékekre továbbra is nagy az igény. Még az árstop bevezetésének az elején nem is volt olyan nagy mértékű ez a nyomás a keresleti oldalról, de ahogy gyakorlatilag telnek-múlnak a hónapok, egyre nagyobb az igénytöbblet. Fodor szerint főként a vidéken működő kis és családi vállalkozások vannak a legnehezebb helyzetben. A nagy üzletláncok ugyanis a több ezer termékükön szét tudják osztani az árstop okozta veszteséget, a kisboltoknak viszont nincs ilyen lehetőségük. Szintén szó esik arról, hogy több ezer bolt válhat az árstop áldozatává 2023-ban.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







