32 °C Budapest
Senior female customer with a shopping basket in a supermarket wearing a protective medical mask

Durván megdrágult idén a nyugdíjasok élete: nincs könnyű dolguk a bevásárlásnál

2021. július 9. 11:02

Júniusban is nőtt az infláció, a májusi 5,1 százalékosról 5,3 százalékosra ugorva - ilyen mértékű drágulást a járvány kitörése óta egyetlen hónapban sem mértek. Elemzők szerint az elszabaduló árak a gazdaság újraindulásának velejárói, bár korábban azt jósolták nyárra konszolidálódik a drágulás. A járvány előtt nosztalgikus panaszkodásként hatott csupán, mennyivel többet ért a nyugdíj - vagy a fizetés - valamikor, több mint egy év után ez a mindennapokban is érezhető, ilyen árképzés mellett. A Pénzcentrum - ahogy minden hónapban, most is - tíz alapvető élelmiszer átlagárán keresztül mutatja be, hogy mennyi zsemlére, tejre, tojásra, húsra futotta régebben az átlagos nyugdíjösszegekből és mennyire futja most. Mennyivel rövidítette meg valójában a járvány az idős magyarokat? Mutatjuk.

A koronavírus tavaly márciusi betörése után szinte rögtön megmutatkoztak hazánkban annak gazdasági hatásai is: rengetegen veszítették el munkájukat, kényszerültek fizetésnélküli szabadságra menni, és rövidesen az élelmiszerárak is az egekbe szöktek. Ezt mindenki érezte a saját bőrén, azonban azóta már több mint egy év eltelt, és továbbra is azt látjuk: nem tudtak visszazökkenni az élelmiszerárak a járvány előtti mederbe.

Hiába az MNB közbelépése, az infláció tovább száguld Magyarországon. Az idei nyárra pedig mindez odáig jutott, hogy a 2020-as év hatodik hónapjához képest idén júniusra átlagosan 5,3 százalékkal lett magasabb az áremelkedés mértéke. Ez azt jelenti, hogy a 9 éve legmagasabb 2021 áprilisi és májusi számokat is sikerült még egy picivel megfejelni.

Ráadásul ez a drágulás csupán a jéghegy csúcsa, átlagos drágulásról lévén szó, bizonyos termékek és szolgáltatások ára ennél jóval brutálisabb mértékben is növekedett 12 hónap leforgása alatt. A KSH hónapról hónapra közzé adott, majd 180 terméket és szolgáltatást felvonultató listája szerint ugyanis a legjobban dráguló termékek és szolgáltatások az átlagos áremelkedés sokszorosával nőttek.

Elemzői vélemények szerint az ilyen nagy mértékű éves drágulást elsősorban az üzemanyagárak egy évvel ezelőtti alacsony bázisa, és az azóta bekövetkezett árrobbanása, valamint a dohánytermékek jövedéki adóemelése okozhatta. Ezt alátamaszthatja az is, hogy ez a két terméktípus a leginkább drágulók közé tartozott júniusbanl. A 95-ös autóbenzin és gázolaj litere is, illetve két, különböző márkájú cigaretta is 20 százaléknál is többel drágult egy év alatt. A korábbi elemzői becslések azt prognosztizáltak, hogy a magas májusi számok után  a nyári hónapokra visszaesik az infláció. Most ennek ellenkezője látszik bebizonyosodni.

Horváth István, a Sberbank treasury vezetője múlt hónapban többek között a gazdaság újraindításával, és a világszerte általános áremelkedéssel indokolta az előző hónapokhoz és a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva kiugróan magas értékeket. Egész éves viszonylatban azonban ennél alacsonyabb, de még a kormányzati célértéket bőven meghaladó, 4,1 százalékos átlagos inflációra számított és úgy becsülte, májusban érhetjük el az inflációs csúcsot. A mostani MNB jelentős tehát sokakat ért kellemetlen meglepetésként.

Az élelmiszerek inflációja megint nagyot nőtt 

Az élelmiszerek ára egy év alatt - az általános fogyasztói árakon belül 3,2 százalékkal emelkedett júniusban, ez pedig fordulást mutat az eddigi csökkenő tendenciában. Az előző júniusban ugyanis még csak 2,6 százalék volt a drágulás mértéke. Ez attól még mindig elmarad, amennyivel  egy éve ugrott meg az élelmiszerek ára ebben a hónapban. (Egy évvel korábban ugyanis 7,8% százalék volt az éves élelmiszerár drágulás!)

A 3,2 százalékos átlagos áremelkedés mellett júniusbanaz étolaj ára 25,5 százalékkal, margariné 8,2, a tojásé 7,8, a liszté 7,7, a munkahelyi étkezésé 7,6, az éttermi étkezésé 6,1%-kal emelkedett. A sertéshús ára viszont 5,6%-kal csökkent. 

Hogy érinti ez a nyugdíjasokat?

Az, hogy az élelmiszerek drágulása mennyiben érint adott társadalmi csoportokat, annak függvénye, hogy jellemzően milyen termékeket vesznek és milyen mennyiségekben. Erről a KSH is vezet statisztikát, amely alapján – általában - a nyugdíjasok és a kis jövedelemből élők számára sokkal nagyobb az érzékelhető árdrágulás mértéke, mint más társadalmi csoportoké. (Az utóbbi pár hónapban egyébként szokatlan módon ennek pont az ellenkezője jellemző.)

Ez valószínűleg azzal áll összefüggésben, hogy az elszabaduló élelmiszerárak rájuk nagyobb hatással vannak, mert a bevételeik nagyobb részét költik arányaiban ezekre a termékekre, mint például a jobb anyagi helyzetben lévő rétegek, vagy a három vagy több gyermeket nevelő családok. (Az úgynevezett fogyasztói árindexek alakulásáról részletesen itt írtunk.)

Decemberben a nyugdíjas-infláció 3,8 százalékra emelkedett, miközben az általános áremelkedés mértéke 2,7 volt, tehát a különbség 0,9 százalékpontot tett ki. 2021 januárjában a nyugdíjas fogyasztói árindex 2,9 százalékra mérséklődött, februárban viszont 3,2 százalékra emelkedett (ekkor mindössze 0,1 százalékpont volt a különbség az érzékelt inflációban).

Márciusban a különbség az össztársadalom és a nyugdíjasok által érzékelt inflációban viszont a nyugdíjasok javára billen: 3,4 százalék volt. Ez 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az összes fogyasztóra érvényes. Áprilisban tovább nőtt a különbség: a rendes infláció 5,1, míg a nyugdíjas fogyasztói árindex 4,3 százalék volt, májusban a rendes infláció stagnált, a nyugdíjas fogyasztói árindex 4,4 százalék volt. A különbség júniusban is az előző havihoz hasonlóan alakult, de mindenki helyzete romlott. A rendes infláció 5,3, a nyugdíjas fogyasztói árindex pedig 4.6 százalék volt.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Élelmiszereket tekintve viszont a múlt hónapban a tapasztalható drágulás átlagos mértéke a nyugdíjasok számára: 2.9 százalék - azaz már csak 0,3 százalékkal alacsonyabb a társadalom egészére érvényes élelmiszer-drágulás mértékétől.

Az alacsony jövedelmű háztartások számára viszont 5,4 százalék volt az infláció májusban. Azaz meghaladta a mindenkire vonatkozó drágulás mértékét, és 0,9 százalékponttal több, mint a nyugdíjasokra vonatkozó. Az élelmiszer-infláció pedig 3,3 százalék volt, 0,4 százalékkal több, mint a nyugdíjasok esetében. Ezek szerint júniusban sem kimondottan a nyugdíjasokra jár rá a rúd az áremelkedés szempontjából. Érdemes viszont megnézni pár alapvető élelmiszer árváltozását, és hogy mekkora mennyiséget lehetne belőlük vásárolni egy átlagos nyugdíjból - ezzel közelebb kerülhetünk a válaszhoz: tényleg kevesebbet ér-e a nyugdíj a járvány harmadik hulláma után, mint korábban.

Mennyit ér egy átlagnyugdíj élelmiszerre váltva?

Vajon valóban csak nosztalgikus panaszkodás, hogy többet ért a nyugdíj 5-10 éve? Azért, hogy erről számszerűen meg tudjunk bizonyosodni, hónapról hónapra segítségül hívjuk a KSH által számított éves és havi élelmiszer-átlagárakat, illetve az átlagnyugdíjról szóló információkat. A két átlagos számot elosztva egymással egy indexszámot kapunk, amely azt mutatja meg, mennyit ért az adott évi (havi) nyugdíj zsemlében, párizsiben, tejben, sertéshúsban, stb. mérve. Minél magasabb az index, annál többet ért adott termékben a nyugdíj.

Úgy tűnik, zsemlében (aminek már 31 forint az átlagára április óta) mérve nem élnek jobban a nyugdíjasok idén sem, mint 2020-ban, annak ellenére, hogy emelkedett a nyugdíj. A tojásindex év eleje óta tartja magát. A tojás, a szakértők által húsvét utánra jósolt drasztikus drágulása elmaradt,sőt a mutató a nyugdíjasok szempontjából nagyon picit romlott csak júniusig.

A  tej és húsárak is hamarosan az egekbe szökhetnek, ez az előrejelzések szerint már csak idő kérdése. A tejindexben ez már látszik is, bár valamivel több liter tejre is futná a nyugdíjból júniusban, mint az év eddigi mélypontjának számító előző hónapban. A párizsi szintén tartja magát - némileg magasabb szinten mint 2020 átlaga, viszont a korábbi évek indexeinek nyomába sem ér.

A burgonyaindex év eleje óta lassú csökkenést mutat, egyre kevesebb krumplira jut a nyugdíjból, és júniusban a 2020-as (és 2019-es) nagy visszaeséseket is felülmúlta, lassan drasztikusnak mondható az emelkedés a burgonya árában. Az almaárak tavalyi robbanásszerű emelkedése  látszik még az idei árakban is, tulajdonképpen tavaly április óta nem ment 400 és idén április óta 450 forint alá a kilós átlagár.

A lisztindex májusban enyhe javulást mutatott az előző hónaphoz viszonyítva, de júniusra visszesett az év eleji mélypont alá, a cukorindex pedig tovább stagnál. Ami a húsárakat illeti: a sertéshúsindexen meglátszik, hogy drasztikusan és tartósan csökkenni kezdtek tavaly a sertéshúsárak, több együttes hatás eredményeképpen. A baromfikat illetően nem ilyen tiszta a kép, az viszont előrevetíthető, hogy hamarosan újra elkezdenek visszakapaszkodni az árak.

Az éves összevetésből pedig azt láthatjuk, hogy a 2020-as évközbeni emelések és kompenzáció, a 2021-es emelés szinten tudta tartani a nyugdíjakat, ha alapvető élelmiszerekre vetítve megnézzük, mennyit ér a havi ellátás összege. Burgonyában például sokkal többet ért a nyugdíj idén júniusban, mint tavaly ilyenkor (persze ez szezonális hatás is lehet). Ami sajnálatos, hogy a zsemleindex 4 százalékkal, a lisztindex 2 százalékkal, a tojásindex pedig 1,35 százalékkal csökkent, 217-tel kevesebb darab zsemlére futná a 2020-as nyugdíjból, mint a 2021-esből, ekkora drágulás mellett:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. július 29. csütörtök
Márta, Flóra
30. hét
Július 29.
Tigrisek világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?