A decemberi csomagvolumenre vonatkozó előrejelzéseket figyelembe véve a GLS Hungary időben megkezdte a szezonális felkészülést és a működés optimalizálását.
Folytatódik sorozatunk, amelyben népszerű, pénzzel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Ezúttal azok a találati javaslatok kerültek sorra, melyeket a kereső akkor dobott fel, ha beírtuk, hogy "mennyi pénzt".
Amikor a Google keresőjébe begépelünk betűket vagy szavakat, akkor a keresőmotor már megpróbálja kitalálni, hogy mire is akarunk majd rákeresni és keresési javaslatokat mutat meg nekünk a keresőmező alatt. Ezek a javaslatok a már begépelt keresési töredék illetve korábbi keresések alapján állnak össze. Mutatjuk, mit dobott ki ma délelőtt a kereső, ha beírtuk, hogy "mennyi pénzt".

Ezeket a kérdéseket most részben összevonva meg is válaszoljuk, hogy neked már keresni se kelljen.
"mennyi pénzt illik adni esküvőre [testvérnek]"
A Pécs Ma meglehetősen alaposan körbejárta a kérdést tavaly tavasszal. Fejenként legalább 10-12 ezer forintot érdemes adni, tehát, ha ketten megyünk az esküvőre, akkor 20-24 ezer forintot. Mivel azonban ez sokszor csak a vacsora költségeit fedezi, ezért ha kis plusz pénzt is szeretnénk adni az ifjú párnak, érdemes még 10 ezer forinttal megfejelni ezt az összeget. Alapvető szokás ugyanakkor, hogyha a lagzira nem, csak az esküvőre vagyunk meghívva, akkor nem kell ajándékot vinni.
Testvérnek bonyolult kérdés, hogy érdemes-e pénzt adni, múlhat a testvérek közötti kapcsolat minőségén és a házasodó anyagi helyzetén is. Amennyiben szoros a kapcsolatunk a testvérünkkel és nem hiányzik a testvérünknek a pénz, érdemesebb inkább valami kreatív ajándékot kitalálni, amennyiben viszont pont pénzre van szüksége, akkor ne habozzunk azt adni. Összeg tekintetében pedig lehetünk a fentieknél 20-50 százalékkal bőkezűbbek, mégiscsak a testvérünkről van szó.
"mennyit adjak ballagásra"
Sokak szerint elég a virág+lufi kombináció, hisz még le sem érettségizett az illetékes.
"mennyi pénzt kapnak a pártok"
Többfajta támogatást kapnak a pártok a magyar törvények szerint. Az éves támogatásuk túlnyomó részét az előző országgyűlési választáson elért eredményük alapján határozzák meg, de kampányidőszakban külön is kapnak pénzt. A hetek.hu összefoglalója szerint azok a pártok, melyek mind a 106 helyen állítanak eyéni jelöltet, közel 600 millió forintot kapnak kampánytámogatásként. A 80 jelölttel rendelkező pártok közel 450 millió forint körüli összeghez jutnak, 54 jelölt esetében 300 millió forintos a támogatás, 27 jelöltet elindításával (ez az országos lista állításának minimuma) pedig 150 millió forint körül részesülnek költségvetési támogatásban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kampányon kívül, a Népszava cikke szerint 2019-től a Demokratikus Koalíció 207 millió forint állami támogatást kap (plusz az alapítványuk 76 milliót), az LMP eddig 174 millió forintot kapott (alapítványuk további 68 milliót), ez 25-26 százalékkal, tehát negyedével növekszik majd 2019-től. A Jobbik támogatás is nőni fog, a lap szerint 476 millióról 510 millióra, az MSZP viszont 120 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat majd 2019-től, mint eddig.
"mennyi pénzt ad az eu"
Az Európai Uniótól az Index cikke szerint 2004 és 2015 között 10,8 ezer milliárd forint támogatást kaptunk különböző jogcímeken. A KPMG kutatása szerint az EU-s támogatások a 2007-2015-ös időszakban évente lakosonként 437 eurót (mai árfolyamon 140 ezer forint) tett ki, amely értékkel magasan verjük a régió többi országát. Az Európai Bizottság elemzése szerint 2003 és 2014 között 6681 milliárd forinttal több pénzt kaptunk az EU-tól, mint amennyit oda befizettünk.
"mennyi pénzt ad ki az atm"
Az Index 2017-es cikke alapján bankonként változik, hogy mekkora az a legnagyobb összeg, amennyit fel lehet venni egyetlen művelettel. Egy táblázatot is közöltek a nagyobb pénzintézetekről.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








