Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Megválik CBA-részesedésétől Baldauf László, a kereskedelmi lánc egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke - írja keddi számában a Népszava.
A lap úgy tudja, a Baldauf Invest Kft. névértéken, összesen 300 millió forintért adja el üzletrészét, amelyet hat CBA-tulajdonos vásárol meg, egyenként 50-50 millió forintért. A tranzakciót még jóvá kell hagynia a keddi taggyűlésnek is, amelyen várhatóan elfogadják a cég tavalyi beszámolóját. A CBA központi cégének nettó árbevétele 6,46 milliárd forintra csökkenhetett 2017-ben az előző évi 6,62 milliárd forintról - írták.
Korábban egyébként a Pénzcentrum is beszámolt arról, hogy a 76 éves Baldauf László tavalyi nyugdíjba vonulása óta fokozatosan vált meg CBA-érdekeltségeitől, boltjait a Lidlnek és a Sparnak adta át.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







