12 °C Budapest

Beindult az árháború a fapadosok között

Pénzcentrum
2007. május 11. 09:00

Árháborút robbantott ki Európa vezető légitársasága, az ír Ryanair, majd röviddel később a brit EasyJet is a jegyárak drasztikus mértékű csökkentéséről döntött - írja a Világgazdaság.

Az árak csökkentésére azért kényszerülnek a légitársaságok, mert a gépkihasználtsági mutatójuk romlik. A Ryanair gépei tavaly áprilisban például 85 százalékos, míg idén ugyanebben a hónapban 83 százalékos kihasználtsággal közlekedtek. Az EasyJet esetében 86 százalékról csökkent a mutató 83 százalékra.

Az utasszám ennek ellenére folyamatosan növekszik, egy év alatt a Ryanair 19, az EasyJet pedig 10 százalékos növekedést könyvelhetett el, ugyanakkor az egyes társaságok flottája ennél nagyobb mértékben bővül, innen fakad tehát a kapacitáskihasználtság csökkenése.

A fapados társaságok a világ légiközlekedési forgalmának mintegy 16 százalékát bonyolítják le. Ferihegyen azonban egyre csökkenőben van a diszkont légitársaságot választók száma, 2006 márciusában 184 ezren választottak valamilyen low-cost társaságot, addig idén már csupán 176 ezren.

Kázmér Natasa, a WizzAir kommunikációs vezetője szerint a Ferihegyi repülőtér magas költségei egyrészt nem engedik, hogy az egyes társaságok fejleszthessék járataikat, másrészről pedig a magas kiadások természetesen a jegyárakban is tükröződnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A piaci árakat tehát nem az egyes társaságok diktálják, a hangsúly azon van, hogyan lehet a csökkenő árak mellett a költségeket is egyre alacsonyabban tartani. A WizzAir flottájának átlagéletkora 2,5 - 3 év, így spórolnak a javítási fenntartási költségeken. Emellett komoly megtakarítást képeznek a regionális repterek alacsonyabb költségei is.

Hegedűs Judit, a SkyEurope PR-menedzsere elmondta, hogy a SkyEurope-nál is nagy a szerepe a flotta fejlesztésének. Az árképzésben azt is figyelembe veszik, hogy a hagyományos, nemzeti légitársaságok is konkurenciát jelentenek a piacon.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?