Nem vezetett tömeges kilépéshez az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsának 15-ről 25 százalékra való megemelése: a mintegy 103 ezer evázóból a szeptember 15-ig feldolgozott adatok szerint mindössze 658-an jelentkeztek ki.
A kijelentkezésre szeptember 15-ig volt mód, október 1-jei hatállyal, és a kijelentkezést ugyancsak szeptember 15-ig vissza is lehetett vonni.
Akik azonban most elpártoltak az egyszerűsített vállalkozói adótól, a következő négy évben nem választhatják ezt az adózási formát.
Az eva hatálya alatt maradók választhatnak: vagy megfizetik az első háromnegyedév bevétele után a 15 százalékot, a később keletkező jövedelem után pedig a 25 százalékot, vagy arányosítanak, azaz 15 százalékot számolnak az éves bevétel után, a bevétel egynegyede után pedig további 10 százalékot.
Ha valaki nem arányosítással, hanem két adóalap alapján határozza meg idei adójának mértékét, nyilvántartásait úgy kell vezetnie, hogy az egyes időszakokra előírt adót elkülönítve meg lehessen állapítani.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Október 1-jétől az is új szabály, hogy az evaelőleget - az első három negyedévre megfizetett adóelőlegek figyelembevételével - a várható éves adó 100 százalékára ki kell egészíteni december 20-ig, bevallani pedig az adóévre vonatkozó bevallásban kell.
A negyedéves előlegfizetéshez 2007-től sem kapcsolódik negyedévente bevallás.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







