-2 °C Budapest

Horror a vasúton: 2 és fél naponta történik szerencsétlenség Magyarországon

2021. január 22. 16:48

Magyarországon, 9,8 millió lakosa, és mintegy 8 000 kilométernyi vasúti pályája ellenére, a harmadik legtöbb vonatbaleset történt 2019-ben az EU-ban. Ezzel olyan országokat előztünk meg, mint Franciaország, Románia vagy Olaszország. A balestek száma pedig olyan magas, hogy 2019-ben 2 és fél naponta történt egy szerencsétlenség Magyarországon. Ezek többsége gázolás vagy valamilyen vasúti átkelőhelyi incidens volt, a vonatütközések és kisiklások száma alacsony.

2010-2019 között a vasúti balesetek száma jelentősen csökken az Európai Unióban: 2019-ben összesen 1 516 balesetet jelentettek, ami 713-al volt kevesebb, mint amennyi 2010-ben történt - derült ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. Az adatokból az is kiderül továbbá, hogy a vonatbalesetek leggyakoribb típusa az, amikor a jármű elüt olyan valakit, aki illetéktelenül a sínekre téved.

2019-ben összesen 795 ilyen esetet regisztráltak, ami az összes balesete több mint felét, 52,4 százalékát jelenti. A balesetek másik fő kategóriája a vasúti átjárókkal volt kapcsolatos, ide értve minden olyan szerencsétlenséget, ami járművel vagy gyalogossal történt. Ebbe a kategóriába 432 baleset tartozott, az összes baleset 28,5 százalékát tették ki 2019-ben.

Magyarország a tragédiák melegágya

2019-ben az Európai Unióban a legtöbb vasúti baleset Németországban történt, számszerűen 298. A második helyen Lengyelország végzett 214 balesettel, ám a harmadik helyen sajnos Magyarország áll.

Hazánkban a tavalyi évben ugyanis 142 vonatbalesetet regisztráltak.

A top ötben ezzel a számmal úgy vagyunk benn, hogy a másik négy ország (az első kettő mellett Franciaország és Románia) lakossága 19, 38 67, illetve 83 millió főt számlál. A tíz millió fő lakos alatti országok közül tehát

Magyarország az első a vasúti balesetek tekintetében.

A tendencia azonban változatlan, zsinórban három évben is Magyarország végzett az EU harmadik legrosszabb helyén. Mindez tavaly azt jelentette, hogy hazánkban

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

2 és fél naponta történt egy vonatbalesete 2019-ben.

Ehhez képest a lista túlsó végén végzett, 4,9 millió lakost számláló Írországban 2019-ben összesen két darab vasúti baleset történt, azaz fél évente 1. Csak érdekességképpen: az ír vasútvonal hossza 3 237 kilométer, a magyaré 8 000 kilométer. Ami azt jelenti, hogy míg hazánkban a teljes vasúthálózathoz mérve megközelítőleg 56 kilométerenként történt egy baleset 2019-ben, addig Írországban 1 618 kilométerenként.

Mi történik a síneken?

Az Eurostat adataiból kiolvasható, hogy hazánkban, akár csak az egész EU-ban általában véve a legtöbb vasúti balestet gázolás okozza. Az uniós átlag azt mutatja, hogy az összes balesetek 52 százalékáért ez a típus a felelős, ez Magyarországon is hajszálpontosan így van. A második legtöbb balesetért idehaza, megintcsak ahogy az egész EU-ban átlagosan, valamilyen vasúti átkelőhelyen bekövetkezett szerencsétlenség felelős, Magyarországon a vasúti balestek több mint egy negyede ilyen átkelőkön történik.

Ahogy a statisztikákból is látszik, a vonatütközések, illetve a vonatkisiklások együttesen sem érik el az összes vasúti balesete 5 százalékát. Előbbiből 2019-ben 3, míg utóbbiból 4 történt 2019-ben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?