Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.
Jelentős változások lépnek életbe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolási rendjében február 20-tól. A felújítási munkálatok miatt hónapokig nem lehet majd autóval felhajtani az indulási szintre, ami komoly kihívást jelenthet az utazók számára - közölte a 24.hu.
A Budapest Airport tájékoztatása szerint a repülőtér-fejlesztési program részeként felújítják a 2-es terminálhoz vezető hidat és az épület előtti ki- és beszállási területet. A munkálatok következtében az indulási szint autóforgalom elől teljesen lezárul, az érkezési szinten pedig csökken a rendelkezésre álló terület.
A változások miatt az utasok a zöld jelzésű Terminál Parkolót és a lila jelzésű City Break Parkolót vehetik igénybe, amelyek naponta kétszer 5 percig ingyenesen használhatók. Ezt követően 3500 forintos parkolási díjat kell fizetni félóránként.
A Budapest Airport állítása szerint hónapok óta készül a változásokra, és olyan forgalmi rendet alakított ki, amely biztosítja a terület maximális áteresztőképességét. Az üzemeltető már február elején megkezdte a tájékoztatást különböző csatornákon, bár a közösségi médiában egyelőre szerény mértékű a kommunikáció.
A repülőtér azt javasolja az utasoknak, hogy a járatok indulása előtt 2,5 órával érkezzenek meg, ami fél órával több a korábban ajánlott időpontnál. Ez az elővigyázatosság indokoltnak tűnik, hiszen a parkolási nehézségek késleltethetik a terminálba való bejutást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tömegközlekedést érintő változások is életbe lépnek: a 100E reptéri busz az érkezési szint külső ívére érkezik, míg a belváros felé az érkezési szint belső ívéről indul. A nem BKK által üzemeltetett buszok a buszterminált használhatják. A felújítási munkálatok várhatóan június végéig tartanak, így mintegy négy hónapon keresztül kell az utasoknak alkalmazkodniuk az új közlekedési rendhez.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







