Vasárnap végre életbe lép a várva várt összehangolt vasúti- és buszmenetrend: itt vannak a pontos részletek

2020. december 12. 20:33

Vasárnaptól lép életbe a MÁV-START és a Volánbusz 2020/2021-es menetrendje, amely mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos viszonylaton hoz az utasok számára jól érzékelhető változást. Számos vasútvonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként. Az új autóbusz menetrend új járatokkal, ütemes közlekedéssel biztosít a korábbinál kedvezőbb és az egyéni közlekedéssel szemben versenyképesebb szolgálatást. A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén pedig összehangolt vasúti és buszos csatlakozások szolgálják a kényelmesebb eljutást.

A december 13-án életbe lépő vasúti és autóbuszos menetrendi fejlesztések az ország szinte minden térségét érintik. Például Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat: Zemplén és Borsod térsége új kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Budapest és Békéscsaba között minden vonaton óránként elérhető lesz az InterCity-szolgáltatás (Békés InterCity névvel), késő este pedig egy új InterCity is indul a fővárosból Békéscsabára. Ózd, valamint Sárospatak és Miskolc között is versenyképessé válik a vasúti közlekedés a párhuzamos főutakon elérhető menetidőkkel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz: Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Putnokot, Hétet és Sajónémetit érinti a változás. Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjeinek összehangolása révén lehet gyorsabban és gyakrabban Budapestre utazni. Szeged és Makó között minden nap, minimum 30 percenként indulnak autóbuszok, csúcsidőben rövidül a menetidő, mivel a reggeli és délutáni időszakban az M43-as autópályán is közlekednek autóbuszjáratok a két település között.

Budapest és Eger között az októberben bevezetett óránkénti InterRégió vonatközlekedéshez hangolja járatait a Volánbusz, így átlagosan félóránként indulnak vasúti és autóbuszjáratok a két város között. Kecskemét és Hetényegyháza viszonylaton munkanapokon kilenc pár vonattal bővül a kínálat.

A hatvani vasútvonal felújításának köszönhetően Budapest és Gödöllő között egész nap, hétvégén is félóránként indulnak személyvonatok. Az Érd alsó és Budapest-Kelenföld szakaszon 10 percenként járnak a vonatok a reggeli csúcsórában. Székesfehérvár és Siófok között ütemes menetrend szerint, egész nap kétóránként közlekednek a személyvonatok.

A Dunántúlon a nagyvárosok közötti közlekedést, illetve a Balaton elérését az új Helikon InterRégió vonatok jelentősen javítják, melyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár útvonalon egész nap kétóránként közlekednek. Zalaegerszeg és Keszthely között hajnaltól késő estig óránként, csúcsidőben 30 percenként közlekednek az autóbuszok.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte a december 13-i menetrendváltást, mert az új menetrend már a MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása által elérni kívánt céloknak megfelelően készült.

A közúti-vasúti közösségi közlekedési szolgáltatást összehangoltan és fenntartható módon kell biztosítani, úgy, hogy az vonzóbbá és versenyképesebbé váljon. Az integráció célja az egységes menetrend, egységes utastájékoztatás, egységes jegyértékesítés megteremtése. A közösségi közlekedés egy rendszer, ennek szerves része a helyközi és a helyi közlekedés, ezért ezek összekapcsolása kiemelten fontos. A versenyképes, modern és összehangolt közösségi közlekedés megteremtéséhez a következő években mindenképpen szükségesek a fejlesztések, a járműpark és a pályahálózat felújítása. A végső cél a tarifaközösség megteremtése 2022-re, a megbízhatóbb, kényelmesebb és olcsóbb utazások biztosítása érdekében.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a Volán-társaságok integrációjának egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy rugalmasabban és racionálisabban szervezhető a helyközi közlekedés. A MÁV-val való szoros együttműködéssel ez tovább folytatódik, ami jelentősen hozzájárul az utaselégedettség növeléséhez. A vasútvállalat és a busztársaság más-más területen szolgáltat hatékonyan, ezek az erősségek azonban most összeadódnak. A közös menetrendfejlesztés, továbbá a rá- és elhordó autóbuszos szolgáltatások kialakítása biztosítja a megfelelő csatlakozásokat, a térségi központok, megyeszékhelyek és a főváros egyszerű, gyors és kényelmes megközelítését. Minden korszerűsítés azt a célt szolgálja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett, ezzel is hozzájárulva a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentéséhez, az élhetőbb környezethez. Térségenkénti részletes információk a MÁV-csoport honlapján érhetők el.

Forrás: MÁV

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem