A nemzetközi átszervezések a vállalat magyarországi jelenlétét is érintik, bár a hazai kilátások felemásak.
Az elmúlt hónapokban egymást érték a magyar vasúti személyszállítással kapcsolatos aggasztó hírek. Most hat szervezet tiltakozik közös közleményében, és kéri a kormányt, tegye rendbe a vasúti közlekedést.
Szinte nem múlt el hét anélkül, hogy valamilyen szolgáltatás megszüntetésével, leépítésével kapcsolatos fejlemény ne derült volna ki, és nem látszik, hogy a folyamatnak vége lenne. Mindezek érthetetlen ellentmondásban állnak azzal, hogy a kormány a most futó fejlesztésekkel együtt a következő években 1500 milliárd forintnyi forrást kíván a vasúti közlekedésre fordítani - írja közös közleményében, és egyben tiltakozásában a Magyar Közlekedési Klub, a Közlekedő Tömeg Egyesület, a Levegő Munkacsoport, a Bakonyvasút Szövetség, az itf.hu, és a regionalbahn.hu.
Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsoroltak pár közelmúltbeli mérföldkövet a MÁV-START leépüléséből:
- 2016 végén jelentősen ritkították a legforgalmasabb fővonalak gyorsvonatait.
- Fel akarják számolni az ország főtengelyein az egységes, óránkénti InterCity-közlekedést.
- Hajmeresztő ötletek láttak napvilágot a Bécs-Budapest vonatok belföldi forgalomból történő kizárásával, valamint a Prága-Pozsony-Budapest vonatok menetidejének közel 1 órával történő megnövelésével kapcsolatban; csupán a szomszéd vasutak ellenállása tudta a terveket - egyelőre - megbuktatni.
- Jelentős leépítéseket terveznek a Székelyföldre közlekedő vonatokon is, holott ezek autópálya hiányában különösen fontos eljutási lehetőségek a határon túli magyarok számára.
- Év végével megszüntetik a Budapest-Berlin éjszakai vonatot és számos tengerparti eljutási lehetőséget. A tervekben eredetileg még a nagy sikerű Split-Budapest éjszakai vonat leállítása is szerepelt, melynek forgalma az elmúlt években jelentősen nőtt.
- Miközben az EU-ban az összes komoly vasúttársaság korszerű, vonzó étkezőkocsikat üzemeltet, a belföldi étkezőkocsik 2012-es leállítását követően a MÁV-START 2017 végén már a nemzetközi vonatokon is megszünteti ezt szolgáltatást, jelentősen csökkentve ezzel a színvonalat.
- A széles körben használt törzsutas-kedvezményt, a START Klub kártyát szintén leépíti a MÁV-START, holott ezzel a lehetőséggel tízezernyi rendszeres utast szerzett magának a vasút az elmúlt évtizedben.
- Indoklás nélkül megszüntették a Budapest belvárosában lévő menetjegy-irodát, holott ez számos utasnak biztosított a pályaudvarokhoz képest kényelmesebb, gyorsabb jegyvásárlási lehetőséget.
Fentieket tetézi, hogy a vasúttársaság e lépésekről rendre utolsó pillanatban kiadott, zavaros közleményekben tájékoztatja az utazókat, nem hagyva szinte semmi időt sem a felkészülésre.
- írja közleményében a hat szervezet.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







