11 °C Budapest

Botrány a pesti gyógyfürdőkben: így mutyiztak a bérletekkel!

2013. december 1. 08:01

Elképesztő mutyizás ment korábban a fürdőbelépőkkel, bérletekkel Budapesten. Nem volt ritka, hogy 100 évre szóló, vagy 10, sőt 20 ezer! alkalmas bérleteket adtak "ajándékba" - tudta meg a Pénzcentrum.hu.

Nemcsak gazdasági, hanem morális válságot is át kellett vészelniük, le kellett győzniük a budapesti gyógyfürdőknek - derült ki a Portfolio.hu Property Investment Forum 2013 konferencia, "(Be)Fürdők" címet viselő panelbeszélgetésén. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, elképesztő mutyizás ment korábban a fürdőbelépőkkel, bérletekkel.

"Nem volt ritka, hogy 100 évre szóló, vagy éppen 10, sőt 20 ezer alkalmas bérletek kerültek ki "ajándékba"" - fogalmazott Szőke László. Ráadásul a vezérigazgató elmondása szerint nyílt titok volt az is, hogy ezeket az ún. szuperbelépőket a "szerencsés" kiválasztottak sok esetben rögtön a fürdőbejáratnál, jó áron értékesítették is.

"Ehhez képest egyébként már az is nagy szó, hogy lassan 2-3 éve eredményesen tudunk gazdálkodni. Pedig 2004 után évente még hozzávetőlegesen 2-3 millió eurós veszteséget generált a cég. A kőkemény puritán gazdálkodásnak köszönhetően jelenleg - állami és fővárosi támogatások nélkül is -, folyamatosan növekvő pályán állunk. Bár 2 éve még "csak" 50 milliós profitot tudhattunk magunkénak, idén viszont már közel 400 milliós plusszal zárhatjuk az évet. Mindeközben milliárdos fejlesztések valósulnak meg. Ráadásul tavaly és idén is tudtunk 13. havi fizetést adni, továbbá idén is 5 százalékos bérfejlesztésre számíthatnak dolgozóink" - foglalta össze az elért eredményeket Szőke László.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?