Húsz éve indultak az első magyar InterCity vonatok: a városok közötti expressz szerelvények elsőként Miskolc és Budapest között közlekedtek. Húsz évvel ezelőtt 1 óra 47 perc alatt tették meg ezt a távolságot, 2011-ben ugyanez az út 2 óra 1 perc. Egy dolog biztos: a Keleti nem került messzebb Miskolctól, és a miskolci Tiszai pályaudvar sincs messzebb Budapesttől, mint 20 éve volt.
Húsz éve, 1991. június 2-án a magyar vasúti személyszállítás "egy osztállyal feljebb lépett": forgalomba állt az első európai színvonalú, városok közötti expresszvonat, a Miskolc és Budapest között közlekedő Intercity.
Az ország akkor leggyorsabb és legkorszerűbb vasúti pályáján hétköznap négy, vasárnap öt vonat közlekedett mindkét irányban, a 294 utas 1 óra és 47 perc alatt ért célba, a kényelem és a gyorsaság ára 100 forintos pótjegy volt. Az elmúlt húsz évben 100 millióan választották az InterCity vonatokat, melyekre pótjegy és helyjegy váltása kötelező (kivéve a nemzetközi járatokat, amelyek helyjegybiztosítás nélküli pótjeggyel vehetők igénybe).

Jelenleg a pótjegy ára 540 forint, az InterCity pedig 2 óra 1 perc alatt ér Budapestről Miskolcra, illetve 2 óra 2 perc alatt a borsodi megyeszékhelyről Budapestre. Mint azt a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától megtudtuk, a jelzett időszak alatti menetidő növekedésben ugyan szerepe van annak, hogy Füzesabony állomáson (közel egy évtizede már) megáll az InterCity vonat, azonban a vasúti pályán meglévő lassújelek jelentősen hozzájárulnak a menetidő növekedéséhez.
Lassítanak a lassújelek
A Wikipédia szerint a vasúti pálya olyan szakaszait, ahol a pályára engedélyezett sebességnél kisebb sebességgel szabad közlekedni, lassújellel jelölik. A lassújel tulajdonképpen egy táblacsoportot jelent, amelyek kitűzésével jelölik a vasúti pálya mentén a lassan bejárandó pályarész elejét, végét és mindenekelőtt a pályarész előtti fékúttávolság kezdetét.
A közgazdász szerint be kell vezetni a használatarányos, elektronikus útdíjat, ami növeli a közlekedési szektor saját - más szektorhoz át nem csoportosítható - bevételeit. El kell törölni, hogy a munkáltatók kilométerenként 9 forinttal támogathassák a magángépjármű-használatot, ugyanakkor a munkáltatók további közterhek nélküli, sima költségként vásárolhassanak munkavállalóiknak közösségi közlekedési bérleteket, az agglomerációból bejáróknak az összes, általuk használt tömegközlekedési eszközre is.
Lantos kedvezményes (5 százalékos) áfa-körbe sorolná a helyközi vasúti- és a helyi tömegközlekedést, egyúttal átlagosan 30 százalékos tarifacsökkentést hajtana végre amellett, hogy a kedvezményeket jelentősen szűkítik.
MTI/Pénzcentrum.hu
A gyakorlatban azért használják a lassújeleket, hogy olyan kisebb hibákra figyelmeztessenek, amelyek lelassítják a sebességet -tudta meg a Pénzcentrum.hu Havas Péter közlekedésmérnöktől, a BME Közlekedésmérnöki Karának docensétől. A szakértő szerint a lassulás elsődleges oka, hogy az elmúlt évtizedekben elmaradtak a pályarekonstrukciós munkálatok, a vasúti pálya jelenlegi állapota nem teszi lehetővé azt, hogy a vonatok gyorsabban közlekedjenek. Az egy új - füzesabonyi- megálló 5-6 percet szintén hozzátesz a menetidőhöz: a nagyjából egy perces megálláson túl a lassítással-gyorsítással is számolni kell.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Lesz majd gyorsabb
A pálya elhasználódása, a forgalom nagysága és az elkezdődött beruházások folytatása - ezek a főbb szempontok, amelyek alapján döntenek az egyes pályaszakaszok felújításáról - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. Ezen szempontok alapján a következő hónapokban sor kerül a Kelenföld - Tárnok vonalszakasz átépítésére, a Budapest - Székesfehérvár vonalon a biztosító berendezés telepítésére, a Záhony térsége széles nyomtávú vontatóvágány hálózat felújítására ( a pályaépítés II. ütemére), valamint a Szajol - Püspökladány vasútvonal korszerűsítési és biztosítóberendezés telepítési munkáira is.
A Miskolc-Budapest vonal fejlesztésére is sor kerül majd, tudtuk meg a kommunikációs vezetőtől. A budapesti elővárosi forgalomból komoly részt teljesítő Budapest - Hatvan vasútvonal előnyt élvez a szakasz további részeivel szemben, itt 2013-ban lezárulhat az előkészítés, és akár már 2014-re elindulhat fejlesztés. Azonban a vonal teljes Budapest - Miskolc közötti gyorsvasút céljából történő felújításához hosszabb időre lesz szükség. A teljes szakasz rekonstrukciójának pontos idejét azonban csak az előkészítés lezárulta után tudják majd megmondani.
A korszerűsítés a vasúti infrastruktúra teljes környezetét érinti. Az állomásokon akadálymentesítés keretében peronok, perontetők, gyalogos aluljárók épülnek, és megújulnak a vasútállomások épületei is. Budapest és Miskolc között 16 helyen épülhetnek új közúti felül- vagy aluljárók. A személyforgalmat az átépítéssel érintett szakaszon, némileg módosított menetrend szerint mindenképp fenn fogják tartani, legfeljebb a teherforgalmat kell elterelni, erre azonban - a NIF tájékoztatása szerint- a Nyíregyháza - Szolnok - Budapest útvonal alkalmas. A rekonstrukció idején bizonyosan lesznek forgalmi korlátozások, ez azonban a vonattal utazókat jelentős mértékben nem érinti.
A menetidő csökkentése a rekonstrukció egyik legfontosabb célja. A Budapest - Miskolc vasútvonal korszerűsítése után 160 km/órás sebességet vezetnek be, így a menetidő Budapest és Miskolc között (közbülső megállás nélkül) 1 óra 33 perc lesz. A vasútvonal tervei úgy készülnek, hogy egy második ütemben, Hatvan és Miskolc között a 200 km/órás sebességet jelentősebb átalakítások nélkül be lehessen vezetni. A menetidő így Budapest és Miskolc között 1 óra 23 percre csökken.
Loppert Dániel szerint ez a menetidő már versenyképes az autópályával, de az igazi előnye abban rejlik, hogy a vonal két nagy csomópontján, Hatvanban és Füzesabonyban sokkal kedvezőbb átszállási kapcsolatokat tesz lehetővé, vagyis teljes Észak-Magyarország közlekedését javítja.

Jobban járt, aki hétvégén a Balatonhoz, Tisza-tóhoz indult, mint az Adriára? Itt a friss előrejelzés
A Balaton Siófoknál 22, a Velencei-tó Agárdnál 23 fokos, míg a tenger Splitnél 20,1 fokos. Már a Tisza-tó is 21 fokos.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- Egyeztettek az oroszokkal, itt a bejelentés Paks 2 ügyében
- Szoros meccs - Inkább autómentes Lánchidat szeretnének az emberek
- Összehasonlíthatóság - újraszabályozzák a befektetési alapokat
- Saját autóját lopta el a részeg férfi
- Hadüzenet az agydaganatnak: egerekben már szét tudják lőni a rákos sejteket
- Bírósági döntés a budapesti reptéri balhé ügyében
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


