Újabb árvízre figyelmeztettek a nepáli hatóságok pénteken, miután ismét megemelkedett a Bhote Kosi folyó egyik szakasza.
Récsei Rita a 33., míg Madarász Viktória a 42. helyen végzett csütörtökön a női gyaloglók 20 kilométeres versenyében a párizsi olimpián.
Az atlétikai viadalok második számában a magyaroknak nem volt esélyük előkelő helyen végezni, a legjobbak által diktált tempót nem bírták és leszakadtak. Récsei Rita ugyanakkor szépen versenyzett, mindig "talált" társakat, akikkel együtt haladt és végül 1:34:39 órás idővel ért célba.
Madarász Viktória hamar egyedül maradt és magányosan gyalogolta végig gyakorlatilag a teljes távot, melyet 1:41:21 órás eredménnyel teljesített. A versenyt a világcsúcstartó kínai Jang Csia-jü nyerte meg a budapesti világbajnok spanyol Maria Perez és az ausztrál Jemima Montag előtt, aki kontinentális rekordot ért el.
címlapi kép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







