Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
Fokozatos a nyitás Budapesten: számos kulturális intézmény már megnyitotta kapuit és a közeljövőben további múzeumok, fürdők és szabadtéri színházak is várják a látogatókat, a szabályok betartásával.
Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes csütörtöki online sajtótájékoztatóján a fővárosi kulturális intézmények nyitási stratégiájáról, az elmúlt napok tapasztalatairól és a közeljövő terveiről számolt be. Elmondta: szombaton megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert, a budapesti fürdők közül hat, az első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő. Ezen a hétvégén több mint 2 ezer látogató volt a budapesti gyógyfürdőkben - emelte ki.
Mint mondta, pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő. Megnyitottak a budapesti mozik is. Gy. Németh Erzsébet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból bejelentkezve a sajtótájékoztatón kiemelte: a könyvtár szerdán nyitott, de megtartotta a cserepont-szolgáltatást is azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Az első napon több mint 9 ezer 500 könyvet kölcsönöztek ki a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból - mondta, hozzátéve: a kutatókat, érdeklődőket a Budapesti Levéltár is fogadja már.
A fővárosi színházak közül először a szabadtéri teátrumok várják a látogatókat: a Városmajori Szabadtéri Színpad június 2-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad június 3-án nyit. A múzeumok közül elsőként a szabadtéri Aquincumi Múzeum nyit meg a hétvégén, de fokozatosan megnyílnak a főváros galériái és kiállítóterei is. Gy. Németh Erzsébet elmondta: Városházi esték címmel rendezvénysorozatot indít a Fővárosi Önkormányzat, szabadtéri helyszínt biztosítva a fővárosi társulatoknak és produkcióknak ezen a nyáron
Összességében a nyitás kapcsán elmondható, hogy a budapestiek nagyon tudatosan készültek, elővigyázatosan és a szabályokat maximálisan figyelembe véve érkeztek a kulturális helyszínekre
- mondta. Hozzátette: a mozikban egyelőre tartani lehet a nézőtéren is a szociális távolságot, de a fanatikus mozirajongók már újra elfoglalták megszokott székeiket. Nem volt fennakadás a beengedésben annak ellenére, hogy a védettségi igazolvány ellenőrzése minden intézményre nagy terhet ró - hangsúlyozta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Gy. Németh bátorította a budapestieket és a fővárosba érkezőket, hogy látogassák meg kedvenc helyeiket, de tartsák szem előtt, hogy a járvány harmadik hulláma még éppen csak visszahúzódóban van, és nagyon fontos, hogy mindenki betartsa a maszkviselésre és távolságtartásra vonatkozó szabályokat.
A főpolgármester-helyettes szerint a fővárosi önkormányzat a járvány kezelésében mindig a szakmai tapasztalatokra támaszkodott, ezért a fővárosi protokollok néha eltértek a kormányzat által diktált szabályoktól. Az idő minket igazolt - emelte ki, hozzátéve, hogy jelenleg ellenanyag-tesztekkel mérik fel, milyen védettséggel rendelkeznek az idősotthonok lakói. Rámutatott: az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet ellenszere az őszinte kommunikáció és a kiszámíthatóság. Hangsúlyozta:
a főváros arra kéri a kulturális intézmények látogatóit, hogy a beltérben zajló kulturális eseményeken is viseljenek maszkot. "Tudjuk, hogy a védettséget szerzett 18 év felettiek is lehetnek hordozók, és tudjuk, hogy a harmadik hullám a gyerekeinket is veszélyezteti, és vannak, akik valamilyen egészségügyi okból nem oltathatják be magukat: vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!" - zárta szavait a kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







