A héten négy megye huszonhét településén végeznek kémiai szúnyoggyérítést, két területen pedig folytatódik a biológiai lárvagyérítés.
A korlátozás a Tisza több szakaszát is érinti egyszerre, több hónapon keresztül - erre az időre a hamvan vízbe szórására csak korlátozottan lesz engedély.
Május elsejétől különös figyelemmel kell lennünk, ha a Tiszába szórnánk a hamvakat - erre a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság hívja fel a figyelmet. Mint írják, egészen szeptember 15-ig nem támogatják a hamvak vízbe helyezését péntek 16 órától hétfő reggel 8 óra közötti időpontokra vonatkozóan, valamint a munkaszüneti napokra (2025. május 1., június 9. Pünkösdhétfő, augusztus 20.) sem adják majd meg a vízügyi engedélyt.
A korlátozás - mint a posztban is kifejtik - Szolnok város belterületi (felszíni vízkivételi mű és a húsipar között) szakaszán a Tisza folyó 336+700 folyamkilométer szelvényéig, a Zagyva folyó torkolati részétől a Szolnok városi vasúti hídig, valamint a Tisza-tó teljes területén lesz érvényben.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







