Kalandos körülmények között jutott el a Feröer-szigetekre a lengyel bajnok Lech Poznań az Európa-liga-mérkőzésére.
Felhőzetnövekedést és elszórtan esőt, záport okoz egy érkező front, de a hőmérséklet nem esik vissza. Fagyra legközelebb hétfőn van esély - közölte a HungaroMet. Pénteken a felhőzet napközben fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, de határozottan majd csak késő délutántól csökken a felhőtakaró. Kis mennyiségű eső, záporeső előfordulhat, nagyobb eséllyel az ország keleti, délkeleti felén.
Az északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben estig több helyen élénk széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul, de az északkeleti tájakon ennél néhány fokkal hidegebb lehet az idő. Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő - írják.
Péntek este változóan, főként hazánk északi tájain időszakosan akár erősen felhős időre számíthatunk. Néhol előfordulhat gyenge eső, záporeső. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között várható, de talajmenti fagy helyenként még továbbra is előfordulhat.
Szombaton változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, majd a késő délutáni, esti óráktól jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, északnyugat felől szórványosan elered az eső, záporeső. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás, néhol viharos széllökések is lehetnek. Kora délutánra 16 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap a hidegfront vastagabb felhőzónája kelet felé távozik. Mögötte több helyen erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés. Emellett általában többórás napsütés valószínű. Délelőttig a Dunától keletre még eső is várható, a front mögött szórványosan alakulnak ki záporok. Néhol zivatar sem kizárt. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet jobbára 3 és 7 fok között várható, de a derült, szélvédett részeken hidegebb is lehet. A csúcsérték 9 és 15 fok között alakul.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jövő héten hétfőn pedig az előrejelzés szerint nagyrészt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Helyenként előfordulhat zápor. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, több helyütt erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, a derült, szélvédett tájakon hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között várható.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







