Újabb kerület jelentette be, hogy szabályozni kívánja a rövid távú lakáskiadást: a VIII. kerületi önkormányzat társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szabályozási terveket.
Rengeteg jelzés érkezett arról, hogy nagyon sokan szeretnének többgenerációs otthonban élni, ennek segítésére január elsejétől a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a családi otthonteremtési támogatás (csok) akár teljes összege - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1-en. Novák Katalin gyakori élethelyzetnek nevezte, hogy az idősebb szülők már családos gyermekei beépítenék a családi ház tetőterét, hogy ott legyen az otthonuk. Eddig ehhez a csok lakásbővítési támogatását lehetett igényelni, amely lényegesebb kisebb összeg, mint a tetőtér-beépítési támogatás.
A többgenerációs otthonok támogatása megteremti a lehetőséget arra, hogy már akár egy gyermek esetén is 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió forint, három gyermeknél pedig 10 millió forint támogatásban részesüljenek a családok - ismertette. A támogatás előre vállalt gyermekek esetén is igénybe vehető, és feltételrendszere nem szab ki a gyermekek esetén életkori határt - részletezte.
Sok előnye van annak, ha egy házon belül, külön háztartásban, külön bejárattal ott vannak a nagyszülők is - mondta, emlékeztetve, hogy január elsejétől a nagyszülői gyed is igénybe vehető, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az egyik nagyszülő maradjon otthon a gyermekekkel.
Hangsúlyozta: a többgenerációs otthonok hagyományát segítő vissza nem térintendő támogatáshoz hozzájön egy 15 millió forintos kedvezményes kamatozású kölcsön lehetősége, így januártól 25 millió forintos támogatást vehetnek fel a fiatal házasok tetőtér-beépítésre. Így már valóban megvan az az összeg és mozgástér, amellyel akár kezdőtőke nélkül is bele tudnak vágni a közös életbe a fiatal párok - fogalmazott a miniszter.
Novák Katalin csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában azt mondta, mindenkinek lehetőséget szeretnének adni arra, hogy saját tulajdonú otthonban várhassák, nevelhessék gyermekeiket. Erről szólt a csok minden eleme, ahogy most a többgenerációs otthonteremtési támogatás is - emelte ki.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








