A látvány mind a négy asztronautát lenyűgözte és megállásra késztette.
Idén 3884 parlagfűfoltot derítettek fel, amelynek a nagysága 6548 hektár, és 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki - összegezte az idei parlagfűszezont a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója.
Idén 3884 parlagfűfoltot derítettek fel, amelynek a nagysága 6548 hektár, és 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki. A parlagfűvel kapcsolatban Gyuricza Csaba, NAIK főigazgatója egy hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta, mindez nagyságrendileg annyi, mint tavaly, de a központ célja, hogy növelje a felderített területek nagyságát. Az igazgató hozzátette, a földhivatalok ellenőrzések alapján 4070 esetben összesen 3652 hektárra rendeltek el közérdekű védekezést, amit 2136 esetben (2322 hektár) a földhasználó maga végzett el.
Gyuricza Csaba kitért arra, hogy Magyarország még mindig a parlagfűvel legfertőzöttebb országok közé tartozik Európában, a gyomnövény elleni védekezés a mezőgazdaságban okozott károk és az egészségügyi hatások miatt is kiemelt jelentőségű. A vezető kiemelte, hogy ezt az agresszív gyomnövényt teljesen kiirtani nem lehet, de terjedését és magszórását a lehetőségekhez képest gátolni kell. A központ célja, hogy növelje a felderített területek nagyságát. Ehhez a helikopteres felderítés mellett drónokat is alkalmazna a jövőben, ami lényegesen olcsóbb megoldás lenne - mondta.
Szigeti Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés szakértője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy idén, a parlagfűnek kedvező időjárás miatt, két héttel korábban - már júniusban - elkezdődött a szezon. A tüneteket okozó pollenszint három hónapig tartott, és augusztus elején érte el a magas, extrém magas szintet.
A szakember kitért arra, hogy az országban húsz mérőállomás működik, és a pollenregiszternek köszönhetően napi szinten lehet tájékozódni a terhelés mértékéről. Elmondta azt is, hogy
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
és egy felmérés szerint kilencven százalékuk napi szinten tájékozódik az erre létrehozott információs oldalakról.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








