15 °C Budapest

Életveszélyes a kéményed? Ekkora bírságra számíthatsz

Pénzcentrum
2012. október 15. 18:05

A Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke szerint nem ugrik meg a kéményseprés jelenlegi néhány ezer forintos díja a jövőre életbe lépő jogszabályváltozással.

Leikauf Tibor hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a júniusban elfogadott kéményseprő-ipari törvényhez kapcsolódó kormányrendeletben szereplő 14 ezer forintos díj a kivitelezési, illetve engedélyezési tervek felülvizsgálatára vonatkozik. Ez az építkezéshez kapcsolódó előzetes felmérés, amelynek igénybevétele azonban nem kötelező, és nincs köze a közszolgáltatásként végzett kéményvizsgálatokhoz, illetve a kéményseprők napi munkájához.

A szövetség elnöke a fűtésszezon kezdetén arra is felhívta a figyelmet, hogy évente 100-150 szén-monoxid-mérgezés történik az országban, ebből 30-40 eset halálos. A kémények és tüzelőberendezések rendszeres, szakszerű ellenőrzésével azonban elkerülhetők lennének a tragédiák.

Leikauf Tibor elmondta, hogy jelenleg országszerte mintegy 60 kisebb-nagyobb vállalkozás végzi a több mint 4,5 millió kémény ellenőrzését, tisztítását a települési, megyei önkormányzatok megbízásából. A 2013. január 1-jén életbe lépő jogszabály-változással a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátási kötelezettségét a megyeszékhelyek önkormányzatai veszik át.

Hozzátette, hogy a jogszabályban új tevékenységek is megjelennek a kéményseprő-ipari közszolgáltatásban a biztonság és a környezetvédelem érdekében, ezek a változások azonban jövőre még nem, hanem várhatóan csak egy év múlva lépnek életbe. ( Az új jogszabály a kéményseprőipar feladatává teszi a kémény, valamint az égéstermék paramétereinek ellenőrzését, továbbá a tüzelőberendezés levegő-utánpótlásának felügyeletét.)

A szövetség elnöke felhívta a figyelmet, hogy a kéményeket általában évente egyszer kell ellenőrizni, azonban ha valaki például nyílászárókat cserélt a lakásában, konyhai szagelszívót, vagy egyéb elszívó berendezést szerelt fel, esetleg kandallót helyezett üzembe, akkor soron kívül is át kell nézetni a rendszert. Hozzátette, hogy a kémények ellenőrzése mellett a tüzelőberendezések karbantartását is szükséges egy-két évente elvégezni. Kiemelte, hogy az egyik legfontosabb dolog a levegő-utánpótlási problémák megakadályozása.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Leikauf Tibor szerint a kémények 10-15 százaléka azonnali beavatkozást igényel, további 20-25 százalék pedig egy-két éven belül igényel javítást. Elmondta, ha a kéményseprő közvetlen élet- és tűzveszélyt észlel, akkor felszólít az üzemeltetés szüneteltetésére, illetve azonnal bejelentést tesz az illetékes hatósághoz. A hibák kijavításáig a berendezést nem lehet üzemeltetni, és ha ezt mégis megteszi a tulajdonos, vagy üzemeltető, akkor tűzvédelmi szabálysértést követ el. Az olyan hibákat, amelyek nem jelentenek közvetlen élet- és tűzveszélyt a következő ellenőrzésig kell kijavítani.

A jogszabály szerint az ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek beengedni a kéményseprőt. Ha a kéményseprő kétszeri értesítés ellenére sem jut be a lakásba, hogy elvégezze az ellenőrzést, akkor értesítenie kell a tűzvédelmi hatóságot, amely szabálysértési eljárást indíthat és bírságot is kiszabhat. A tulajdonos 5 és 30 ezer forint közötti bírságra számíthat, ha nem tesz eleget törvényi kötelezettségének.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm