Több mint 100 000 eladó lakás, kötetlen, nyári hangulat és ingyenes belépés várja a lakáskeresőket a hétvégén megrendezésre kerülő 4. Horizont Lakásbörzén a Millenáris Park légkondicionált "F" épületében.
A börze július 12-13-án 10 és 19 óra között tart nyitva. A 100 kiállítóból mintegy 60 használt lakásokat is értékesít, míg a kizárólag új ingatlanokat fejlesztő cégek a résztvevők 40%-át adják. A tapasztalatok szerint a rendezvényen 10 000 látogató vesz részt és 400-500 ingatlan cserél majd gazdát.
Kövesdi Marcell, a börze ügyvezető igazgatója elmondta: "A rendezvény egyik különlegessége, hogy ellentétben az év más részeiben tartott nagyszabású, "munka jellegű" vásárokkal, ide pihenni is lehet jönni. A Millenáris területén található tavak, zöld területek és szabadtéri vendéglátóhelyek, valamint az "F" épület színpadán kialakított kávézó tökéletes alkalom arra, hogy egy kellemes nappal kapcsoljuk össze a lakáskeresést."
A Lakásbörzén lesz ingyenes parkolás, gyermekmegőrző és lakáskeresésre igénybe vehető internet-sarok.
Az idén először használt beléptetési rendszer minden érkezőhöz saját látogatói profilt hoz létre, így a lakáskeresőknek nem szükséges megadniuk az adataikat minden egyes érdeklődésnél, elég, ha bemutatják a kártyájukat: a nap végén a kiállító lehívhatja azoknak a listáját, akik felkeresték a standját. A látogatók természetesen dönthetnek arról, megadják-e elérhetőségeiket és engedélyezik-e az adatok használatát - emelték ki a szervezők.
Nyáron is megy az ingatlan
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kövesdi Marcell szerint nyáron is kedvező lehetőségek rejlenek az ingatlanszektorban. "Míg a kereslet csupán 10-15%-al esik vissza, az ingatlanértékesítő cégek átlagosan 40%-al csökkentik marketingtevékenységüket - így aki ebben az időszakban intenzívebben jelenik meg a piacon, duplán nyerhet."
4. Horizont Lakásbörze
2008. július 12-13.
Millenáris Park (Budapest, Kis Rókus u. 16-20.)
Nyitva tartás:
Szombat-vasárnap:
10:00-19.00 óráig
További információ:
www.lakasborze.com
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








