Vége lehet az átláthatatlan banki költségeknek

Pénzcentrum
2013. május 8. 17:32

Egyszerűbb és átláthatóbb bankszámlákat, pénzügyi termékeket szeretne az Európai Bizottság, amely az erre vonatkozó irányelvtervezettel azt is megcélozza, hogy valamilyen alapvető bankszámlához minden uniós polgár hozzáférhessen.

A javaslat fő célja, hogy a különféle pénzintézetek termékei, folyószámlái áttekinthetőek és összehasonlíthatóak legyenek, és a jelenleginél jóval könnyebb legyen bankot és bankszámlát váltani.

Egy fogyasztóvédelmi területen dolgozó bizottsági forrás úgy nyilatkozott: az átláthatóságot és az egyszerűséget azzal szeretné elérni a Bizottság, hogy egyrészt egységesíti a folyószámlákra vonatkozó szakkifejezéseket, termékmegnevezéseket, másrészt a pénzintézetek kötelesek lesznek a szerződés megkötése előtt egy olyan tájékoztatót átadni az ügyfeleiknek, amely minden árösszetevőt tartalmaz, harmadrészt minden tagállamban legalább egy olyan honlapot is létre kellene hozni, amelyen keresztül az ügyfelek összehasonlíthatják a bankok által kínált folyószámlákat.

A bizottság még 2009-ben vizsgálta a számlavezetés költségeit és a számlákra vonatkozó tájékoztatás átláthatóságát, egyszerűségét, és arra jutott, hogy rendkívül nagyok az eltérések az egyes országok között: vásárlóerő-paritáson vizsgálva például Hollandiában évente átlagosan csak valamivel több mint negyven euróba kerül egy bankszámla fenntartása, Olaszországban ugyanez több mint 240 eurót emészt fel egy évben. Az unió 27 tagállamának átlaga 110 euró körül volt a felmérés időpontjában, Magyarországon például valamivel többe kerül a 2009-es adatok tanúsága szerint a bankolás az uniós átlagnál.

A bizottság azt is vizsgálta, mennyire egyszerűen érthetőek a bankszámlákkal kapcsolatos költségek, és úgy ítélte meg, minél egyszerűbb az ármeghatározás, minél kevesebb összetevőből áll össze a teljes fizetendő összeg, annál átláthatóbb az ügyfelek számára, annál kisebb erőfeszítéssel, utánajárással képesek meghatározni, hogy ténylegesen mennyit is kell fizetniük az adott számláért.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bizottság 2011-ben azt is felmérte, az ügyfelek mekkora hányada vált bankot az adott évben, és arra az eredményre jutott, hogy kevesebben, mint ahányan mobiltelefon- vagy internetszolgáltatót váltanak, ugyanakkor a bankjukkal elégedetlenek aránya jóval magasabb, mint amennyien ténylegesen lecserélik bankjukat. Ebből a bizottság azt a következtetést vonta le, hogy az ügyfeleket a váltás bonyolultsága tartja vissza attól, hogy másik bankba vigyék a pénzüket, pedig Brüsszel szerint minél több ügyfél váltana, annál inkább fokozódna a verseny, ami a bankoknak több új potenciális ügyfelet, az ügyfeleknek pedig jobb feltételeket eredményezhetne.

Azt a kezdeményezést, amely szerint mindenkinek járna egy alapvető bankszámla azzal indokolja a bizottság, hogy az unióban jelenleg 58 millió embernek nincs bankszámlája, közülük pedig 25 millióan szeretnének ilyet, 2,5 millió embertől pedig a pénzintézetek tagadták meg a számlanyitást. Az unióhoz a két legutóbb csatlakozott országban, Bulgáriában és Romániában élnek a legtöbben folyószámla nélkül, előbbiben a 15 évesnél idősebbek 47 százaléka, utóbbiban pedig több mint fele, 55 százaléka nem rendelkezik semmilyen folyószámlával. Az unió tagállamainak többségében 10 százalék alatti ez az arány, Magyarországon a tavaly áprilisi adatok tanúsága szerint az emberek 27 százalékának nincs bankszámlája. Az irányelvtervezet minden uniós polgár számára lehetővé tenné, hogy az EU bármelyik tagországában folyószámlát nyisson, függetlenül attól, hogy az adott országban él-e.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem