Nem találsz munkát? Íme 340 ezer állás, amire tárt karokkal várnak

2016. december 21. 12:04

A becslések szerint akár 340 ezer betöltetlen állás is lehet Magyarországon. Persze nem mindenhol jelentős a munkaerőhiány, a legtöbb embert a könnyűiparba és az üzleti szolgáltatások területére keresik.

A munkaerőhiányról szinte naponta jelennek meg cikkek a hazai sajtóban, jellemzően a béremelések indokaként. A GKI Gazdaságkutató novemberi vállalati felmérésében megvizsgálta, mely cégeket sújtja elsősorban ez a probléma. A 20 fő feletti vállalkozások közül a legnagyobb munkaerőhiánnyal a 250 fő fölötti cégek küzdenek (a meglévő létszám 9 százalékát tudnák felvenni). Így önmagában ezek a vállalatok összesen 63 ezer potenciális munkavállalót tudnának foglalkoztatni. A probléma hasonlóan súlyos az 51-150 főt foglalkoztató vállalatoknál is, melyek 36 700 fős hiányról számoltak be (ez a jelenlegi létszám 12 százaléka). A 20-50 fő közötti cégeknél 9 százalék, a 150-250 közöttieknél pedig 6 százalék a létszámhiány.

Így összességében a 20 fő feletti vállalati szektor (a nemzetgazdaságban 1,4 millió főt alkalmazva) nagyságrendileg 133 ezer munkavállaló hiányában szenved.

Meglepő módon munkaerőt leginkább a megkérdezett 20 fő alatti vállalkozások keresnek, a meglévő létszám negyedét tudnák még foglalkoztatni. Ők jellemzően hazai tulajdonosi körrel rendelkeznek, főleg a magyar piacra dolgoznak, és erősen költségérzékenyek.

Valószínű, hogy emiatt is nehezebben tudják megtartani a dolgozókat, mivel kisebb béremelésre képesek. Az 5 fő feletti de 20 fő alatti vállalkozások közel 600 ezer főt foglalkoztatnak.

Ezt figyelembe véve a munkaerőhiány (a KSH által megfigyelt 5 fő feletti körre vonatkozóan) közel 283 ezer fő.

Ugyanakkor, ha az 5 fő alatti cégeknél foglalkoztatott létszámot 700 ezer főre becsüljük, s feltételezzük, hogy arányaiban közel azonos a munkaerőhiány náluk is,

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

akkor a hazai vállalkozásoknál összesen 340 ezer fő hiányzik.

Ágazati bontásban látható, hogy a munkaerőhiány a könnyűipart (32 százalék), valamint az üzleti szolgáltatásokat (23 százalék) érinti az átlagnál súlyosabban. A közepesen nehéz helyzetben levő ágazatok közé tartozik a feldolgozó-, a gép-, az építő-, a fém-, az élelmiszeripar és a kereskedelem, mely ágazatokban a munkaerőhiány (a létszám arányában) 12-től 16 százalékig terjedő sávban mozog. Legkevésbé a vegyipari cégek érzik a munkaerő szűkét.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 11. 20:31