Olimpia 2024: Visszadta a reményt a reményfutam Párizsban, továbbjutottak a kajakosok
Mindét magyar kettes harmadik lett délelőtt az előfutamában, de csak az első két hely ért középfutamot, ezért kellett még egyszer vízre szállniuk.
Mindét magyar kettes harmadik lett délelőtt az előfutamában, de csak az első két hely ért középfutamot, ezért kellett még egyszer vízre szállniuk.
Lévai, aki elsőként lépett szőnyegre az ötfős magyar birkózócsapatból Párizsban, az elődöntőért azeri vagy bolgár birkózóval küzd meg.
A magyar egység délelőtt a kettőből az első előfutamban lapátolt, az első két hely ért közvetlen középfutamot, a többi hajó a reményfutamba került.
Vizsgálják többi között a mosdók, illemhelyek, ivóvízvevőhelyek állapotát és a hulladékkezelés módját.
Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni.
Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású magyar egység a kettőből az első futamba került, a dán és az ukrán négyes közé az ötös pályára.
Bánhidi-Farkas Petra a női távolugrás selejtezőjében indul 10:00 órakor. A kajak-kenu előfutamok során több magyar egység is vízre száll.
Elfáradt a kapcsolatuk, és szerinte egy új edző segítené, hogy Milák pályafutása folytatódni tudjon.
A listán szereplő helyszínek kezdők és profik számára egyaránt ideális választások lehetnek.
A rohanó világunkban gyakran észre se vesszük, hogy mivel vagyunk körülvéve. Az utcán sétálva sokszor hajlamosak vagyunk kizárni a külvilágot, mit sem sejtve arról, hogy milyen kincsek vannak körülöttünk.
Akár féláron is lehet Sziget-bérletet vásárolni a másodpiacról. Jelenleg kb. 75 ezer forintért kínálják a most hivatalosan 155 ezer forintba kerülő belépőket.
Szinte nincs olyan ember a Földön, aki ne gondolkozott volna már el azon, hogy egyszer valami különleges kikapcsolódási formába vág.
Még a mai napon megmérkőznek a francia csapattal az elődöntőben az éremért.
Major Veronika fináléját szombaton 9.30-tól rendezik meg a Francia Nemzeti Lőtéren, Chateauroux-ban.
Késely Ajna korábban 400 méter gyorson is a 13. helyen végzett, míg a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként hatodik lett.
Takács kissé lassabban rajtolt, mint vetélytársai, de gyorsan lábra kapott, a hajrája nagyszerűen sikerült.
Varga Donát egyéni csúcsa 75,26 méter, amivel az utolsó helyen állt a 32 induló között, így nagy bravúrra lett volna szüksége a döntőhöz.
Az olimpiák történetében első alkalommal nem lesz magyar döntős az ötkarikás programban 1964 óta szereplő vegyesúszó számok egyikében sem.
Milák 50,19 másodperccel verte a mezőnyét, Kós negyedikként úszott be a célba saját futamában.
A nemzeti lottótársaság legújabb terméke, a Sorsjegymánia a jelenleg elérhető sorsjegykínálatból a legnagyobb főnyereménnyel rendelkezik, 250 milliós fődíjjal.