Címke: biztosítás (5842 cikk)
Utolsó utáni esély a tb-tartozóknak: eddig még lehet rendezni a jogviszonyt
Három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma.
Megint 3000 körüli az új fertőzöttek száma: meghalt 107 beteg
4147 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 351-en vannak lélegeztetőgépen.
Olthatnak a háziorvosok a kínai vakcinával: ezek a gyakori mellékhatásai
Megjelent az alkalmazási előírás.
Nem vénnek való vidék: itt lopják meg, verik át a legtöbb időst Magyarországon
Óvatosnak kell lenni!
Piacra dobták a fogyasztóbarát lakásbiztosítást: ezen a négy helyen már igényelheted
Ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatás. Kinek ne érné ez meg?
Beoltották Dr. Merkely Bélát: ezt a vakcinát kapta meg
Igazolt COVID-19 fertőzése után 3 hónappal.
Sokkoló többlethalálozás: így fektette két vállra a koronavírus Magyarországot
Volt, ahol sikerült a küzdelem.
Betörők járják Budapest utcáit: erre portyáztak november óta
Karácsonykor és újévkor sem pihentek.
Összejött a pénz: indulhat az SMA-s Zsombi kezelése
Megvan a 730 millió forint!
Egyre több vakcina érkezik: arra kérik a háziorvosokat, hétvégén is dolgozzanak
Ingyen?
Szennyvízadatok: több településen megugorhat a fertőzöttek száma
Tovább folytatódott a növekedés a szennyvízminták átlagos koronavírus koncentrációjában.
Fontos változás élesedik hamarosan a K&H-nál: erről jobb, ha tudsz
Mutatjuk a részleteket.
Ez a legnépszerűbb oltás a világon: 61 országban használják már
A világon jelenleg 8 különböző vakcinával oltják a lakosságot.
Ezeket a magyar dolgozókat soron kívül oltják: már zajlik az igényfelmérés
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete üdvözölte a dolgozók oltását.
Tovább tombol a koronavírus-járvány Magyarországon: 94-en hunytak el mára virradóra
548 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Súlyos áremelés a magánklinikákon: ennyiért vállal gyermeket a magyar elit 2021-ben
Neked megérne ennyit a VIP-szülés?
Lazul a magyar lakosság fegyelme: nem igazán látják a világjárvány végét
De legalább az idősekben nagy az oltási hajlandóság.
Ezek is a COVID szövődményei lehetnek: érdemes kivizsgálni, ha felgyógyultál
Nehéz eldönteni, hogy a fertőzés okozta, vagy már régóta lappang.
Bűnözők élnek vissza a TIGÁZ nevével: be ne engedd őket, kifosztanak
Nem a társaság munkatársai!
