26 °C Budapest
Kórházi ágyak

Kegyetlen, ami a magyar közintézményekben történik: óriási a hiány, ki húzza így a rövidebbet?

2024. október 30. 08:46

108 milliárd forintra ugrott a költségvetési szervek lejárt adóssága, ami azt jelenti, hogy egyetlen hónap alatt 20 milliárd forinttal, azaz 22 százalékkal emelkedett – írja a Népszava.

A legfrissebb államkincstári adatok szerint 108 milliárd forintra ugrott a költségvetési szervek lejárt adóssága, ami azt jelenti, hogy egyetlen hónap alatt 20 milliárd forinttal, azaz 22 százalékkal emelkedett. A lap megjegyzi a szeptemberi kifizetetlen tartozás az elmúlt évek és hónapok tükrében is magasnak mondható, ugyanakkor még messze nem éri el a márciusi 134 milliárd forintos rekordállományt. A csúcs után plusz forrásokkal mérsékelték az intézmények adósságát, de az így sem tudott 79 milliárd forint alá menni, sőt, augusztusban és szeptemberben összesen 28 milliárd forinttal nőtt is.

Az adatokból azt is tudni, hogy legnagyobb hiány az állami egészségügyi intézményeknél halmozódott fel, több mint a teljes hiány kétharmada, összesen 76 milliárd forintra rúg. De nagyon magas a rendőrség hiánya is, ez 22 milliárd forint.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. július 23. 12:51
A személyi kölcsön az egyik legrugalmasabb hitelkonstrukció, részben ezért is robog a személyi kölcs...
MEDIA1  |  2026. július 23. 11:33
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számlá...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?