A probléma az, hogy a növekedési tartalékaink kimerültek az előző pár évben. Ahhoz, hogy ebből kijussunk, ahhoz nem elégséges, és nem is szükséges az euro-csatlakozás.
50 bázisponttal 5,9%-ra emelte az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, vagyis jelentősen lassítottak az eddigi havi 100 bázispontos tempón - írja a Portfolio.
Többször utalt arra a jegybank, hogy lassíthat az eddigi havi 100 bázispontos alapkamat-emelési tempón. éppen ezért nem meglepetés, hogy kedden a Monetáris Tanács csak 50 bázispontot emelt, 5,9%-os alapkamatról döntött.
A mai döntésnél sokkal fontosabb lesz csütörtökön a jegybank egyhetes betéti tendere, hiszen akkor határoznak majd az irányadó kamatról, ami jelenleg 6,45%-on áll. Akár már a ma délután háromkor megjelenő közleményben, illetve az alelnök háttérbeszélgetésén tehetnek utalást, mi várható két nap múlva.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







