Így védekeznek a magyarok a koronavírus ellen: ennyi tényleg elég?

Így védekeznek a magyarok a koronavírus ellen: ennyi tényleg elég?

2020. március 4. 14:33

Az új, eddig ismeretlen koronavírus típus a COVID-19 cseppfertőzéssel terjed, azzal kapcsolatban pedig rengeteg - sokszor egymással ellentétes - információ kering a neten, hogy lehet ellene védekezni. A Pénzcentrum olvasói felméréséből az derült ki, hogy a legtöbben komolyan veszik a fertőzésveszélyt, és tesznek óvintézkedéseket: sűrűbben, alaposabban mosnak kezet, kézfertőtlenítőt használnak, beszereztek szájmaszkot, sokan pedig bevásároltak egy karanténtól vagy áruhiánytól tartva. Megint mások egy ideig nem terveznek külföldi utat, vagy lemondták foglalásukat.

A kínai egészségügyi hatóságok január első felében kezdték el jelenteni a járvánnyal kapcsolatos adatokat Vuhanból, Hupej tartomány székhelyéből, ahonnan az új típusú koronavírus terjedése decemberben elindult. A hivatalos adatok alapján a január 10-én közölt 41-ről a fertőzöttek száma január 19-ére 198-ra emelkedett. Országos adatot először január 20-án tettek közzé, akkor 291 fertőzöttről adtak számot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány január 23. és február 2. között tetőzött Kínában, és azóta folyamatosan mérséklődik. Az is bizonyítást nyert, hogy a COVID-19 esetek mintegy 3,4 százaléka végződik halállal, ami jóval magasabb, mint a szezonális influenza 1 százalék alatti halálozási rátája.

A COVID-19 vírus kevésbé hatékonyan terjed, mint az influenza, egészséges emberek közvetítésével a jelek szerint nem terjed, több súlyos betegséget okoz, mint az influenza, nincsenek még védőoltások és gyógyszerek, és megfékezhető

- összegezte Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a legutóbbi sajtótájékoztatón. Márciusban tovább csökkent az új típusú koronavírus új fertőzötteinek napi száma Kínában, miközben Dél-Koreában több mint négyszer annyi új beteget diagnosztizáltak egy nap alatt, mint a járvány kiindulópontján. Kedd éjfélig 119 új pácienst regisztráltak Kína szárazföldi területén, vagyis az új esetek száma tovább mérséklődött a kedden közölt 125-ről, amely ráadásul a legalacsonyabb napi adat volt azóta, hogy a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság januárban elkezdte azokat közzétenni.

A Kínában eddig diagnosztizált 80 270 fertőzött közül csaknem 50 ezren már meggyógyultak. A még kezelés alatt álló, több mint 27 ezer páciens közül 6416 állapota súlyos.

Hétfőn nyolc újabb ország, Indonézia, Portugália, Szenegál, Tunézia, Szaúd-Arábia, Jordánia, Marokkó és Lettország jelezte, hogy területén megjelent a koronavírus, kedden pedig Ukrajna is közölte, hogy egy koronavírusos beteget kórházban ápolnak. Ma pedig márLengyelországban is megjelent a kór. A szakértők egyetértenek, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy Magyarországot elkerülje a járvány. 

A koronavírus valószínűleg már Magyarországon van; továbbra is indokolt az óvatosság, miközben el kell kerülni a pánikot 

- mondta korábban Rusvai Miklós virológus. 

Hogyan előzhető meg a fertőzés?

Azt minden szakember kiemeli, hogy a legeslegfontosabb a gyakori kézmosás. Ezen túl azt szokták tanácsolni, ne nyúljunk lehetőleg az arcunkhoz, szánkhoz, ne dörzsöljük a szemünket. A maszkkal kapcsolatban keringenek a leginkább ellentmondó híresztelések: egyesen teljesen feleslegesnek tartják, és csak a fertőzöttekre adnának maszkot, míg mások szerint a fizikai szűrő is véd, bár nyilvánvalóan nem 100 százalékosan. Ugyanígy a tömegközelekedésen, nyilvános helyeken viselt kesztyű is biztosít fizikai védelmet, de garanciát a fertőzés ellen nem. 

Sokan ajánlják a kézfertőtlenítő használatát is: a magyarok el is kezdték felvásárolni a patikák, drogériák készleteit. Azonban nem csak a maszk és a kézfertőtlenítő gél, spray, szappan lett keresett termék: a vásárlók a boltokban a tartós élelmiszereket, háztartási cikkeket keresik. Egyesek ezt is reális óvintézkedésnek tartják, "jobb félni, mint megijedni" alapon, mások szerint ez csak pánikvásárlás. A szakértők mellett a magyar kormány is óvatosságra int az utazásaink szervezésének tekintetében. Kiemelten felhívták a lakosság figyelmét, hogy ne utazzanak fertőzött területekre, vagy ha mégis, regisztráljon a Konzuli Hivatalnál. 

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mit teszünk valójában a vírus ellen?

A Pénzcentrum olvasói körében végzett felmérés jelenlegi állásából az derült ki, hogy a legtöbben - a válaszadók 20 százaléka - a koronavírus fertőzés ellen úgy védekeznek, hogy jobban figyelnek a fertőtlenítésre. Ezen túlmenően 18 százalék aktívan követik a híreket, hogy naprakész legyen, hol tart a fertőzöttség a világon és mire érdemes figyelni. A válaszadók 13 százaléka azt nyilatkozta, kerüli a zsúfolt, zárt helyeket, ahol sokan megfordulnak, 3 százalék pedig a lakásból sem szívesen mozdul ki, amíg nem javul a helyzet. Minden tízedik megkérdezett használ kézfertőtlenítőt, ha nincs alkalma kezet mosni, viszont szájmaszkot viszonylag kevesen szereztek be, vagy más alkalmaztak is: a válaszadók 4 százaléka. 

A Pénzcentrum olvasóinak csak 7 százaléka vásárolt be tartós cikkekből, és 10 százalékuk nem tervez külföldi utazást a közeljövőben a vírus miatt, de olyanok is vannak, akik elhalasztották tervezett útjukat (4%). Mindössze a válaszadók 3 százaléka döntött úgy a koronavírus járvány miatt, hogy inkább belföldre tervezi a nyaralását. 

Természetesen vannak olyanok is, akik nem változtatnak az életvitelükön a vírus hatására: minden 12-dik válaszadó jelölte, hogy semmit nem tesz a fertőzés ellen: "ez az egész csak hisztéria, minek változtassak".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 13. vasárnap
Antal, Anett
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. június 13. 16:08