5 °C Budapest

Emiatt fogunk tovább élni 2020-ra

MTI
2015. február 23. 15:35

A kormány határozott célja, hogy kiterjeszti és fejleszti a különböző népegészségügyi szűrőprogramokat és az azokhoz való hozzáférést - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón hétfőn, Budapesten.

Zombor Gábor beszélt arról is, hogy az intézményi átalakítások során nem fognak kórházakat bezárni. Az egészségügyi intézmények adósságrendezésére 60 milliárd forintot szán a kormány, és a március elején létrejövő Állami Egészségügyi Ellátó Központ áprilistól átveszi a kórházak teljes adósságát, ezzel az intézmények terhei megszűnnek.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy létrejön a szakorvosképzés központi rendszere, amely intézményi formában a képzésben, az engedélyezésben, valamint a munkáltatói jogok területén lát el feladatot. A cél az, hogy a szakorvosi ösztöndíjrendszerből kilépők jövedelme ne csökkenjen. Az államtitkárság bérrendezésről szóló javaslatát március 31-éig kell a kormány elé terjeszteni.

Az elképzelések szerint a szakdolgozók esetében a különböző bérpótlékokat építenék be az alapbérbe, a szakorvosok pedig 100-200 ezer forintos bérpótlékot kapnának.

Az egészségügy területén bevezetendő életpályamodellel kapcsolatban Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta, nem szabtak meg céldátumot a bevezetésére, az függ az ország teherbíró képességétől és az ellátórendszer közelgő átalakításától is.

Zombor Gábor a népegészségügyi szűrőprogramok kiterjesztésével kapcsolatban arról beszélt, hogy az fontos eleme a kormány által elfogadott egészségügyi ágazati stratégiának, amely 2020-ig több feladatot tűz ki célul. A legfontosabb, hogy addig két évvel emelkedjen a magyar lakosság egészségben eltöltött életéveinek száma, ami ma elmarad az uniós átlagtól. A másik szempont, hogy a népbetegségek megelőzése területén tegyen az állam fontos lépéseket, és tíz százalékkal csökkenjen a népbetegségek okozta halálozás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem