50 százalékkal olcsóbb jegyeket hirdet meg a MÁV a Balatonhoz: ekkor lehet őket megvásárolni
A kezdeményezés a 41. Balaton-átúszás apropóján vehető igénybe július 21-én 0:00 órától 23-án éjfélig.
A kezdeményezés a 41. Balaton-átúszás apropóján vehető igénybe július 21-én 0:00 órától 23-án éjfélig.
Májustól rengeteg vonat csak akkor áll meg Nyugat-Magyarországon, ha az utasok jeleznek.
Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható jelentős kedvezményeket biztosító Okosjegy. Ezzel már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető a szolgáltatás, több mint 80 város felé.
Késnek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon, mert fa dőlt a felsővezetékre Abaligetnél - közölte a Mávinform vasárnap reggel a vasúttársaság honlapján.
A munkák során − településenként eltérő tartalommal − korszerűsítik az utastájékoztatási rendszert, kerékpártárolókat és gépjármű parkolókat alakítanak ki, rendezik az állomások környezetét, de lifteket és aluljárókat is építenek.
December 12-én, vasárnap lép életbe a MÁV-START 2021/2022-es menetrendje.
Változások lesznek többek között több Budapest elővárosi vasútvonalon, de vidéken is lesznek bőven menetrendi módosítások.
Tegnap először lehetett megtekinteni az 1. és a prémium (1+) osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsit, amely sok tekintetben új szolgáltatási szintet képvisel a MÁV-START kínálatában.
Sikeres szezon zárult le a hétvégével a Balaton partjainál, az elmúlt évtizedben ez volt a legerősebb főszezon. A járványhelyzeti korlátozások fokozatos feloldása mellett, összesen 2 milliónál is több utas választotta a MÁV-START szolgáltatásait.
Jelentős késések várhatók a győri vonalon, mert Biatorbágy és Herceghalom között leszakadt a felsővezeték.
Megint jön a kavarodás...
Ne megszokásból közlekedj!
Sok vonat el sem indul.
Kismacska, sírcsokor, fahintaló, szamurájkard - többek között ezek a 2020-as év legérdekesebb talált tárgyai, amelyeket az utasok a járművekben hagytak.
Ez az év is eltelt.
Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik.
Itt járnak vonatpótlók az ünnepek alatt.
A MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása révén összehangolt vasúti és buszos csatlakozások szolgálják a kényelmesebb eljutást.
Mintegy harminc vasútvonalon lesz az az utasok számára jól érzékelhető változás.
Már ezért is büntetnek majd.